Elhagytál, de megvártalak... (Soohyun)

-Sajnálom Soohyun, de így lesz mindkettőnknek a legjobb!-mondtad, közben kezeiteket összekulcsoltátok. Egy könnycsepp szaladt végig kedvesed arcán. *Ne, kérlek ne sírj, mert nekem is megszakad a szívem!*-magadba fojtottad érzelmeidet.

Flashback:

Aznap nagyon boldog voltál, először töltötte nálad a teljes éjszakát, és felejthetetlen volt. Kulcsot már adtál neki, de még sosem maradt nálad végig. De megtört a jég. Madarat lehetett veled fogatni. Boldogságodat főnököd törte meg. Hihetetlen, de megkaptad az állást a cégen belül Amerikában, amire még kb egy évvel ezelőtt jelentkeztél. Mikor még Ő nem volt veled… *Hogyan mondjam el neki? Távkapcsolat? De az sosem működik nagyon jól. Elfoglalt leszek a munka miatt, nem lenne rá időm és az időeltolódás is… Nem hívhatom magammal, most fog debütálni a bandával. Lehet, hogy ez itt a vég? Csak ennyi volt megírva kettőnknek? Az nem lehet, hogy így legyen vége*-a gondolatok csak úgy rohangáltak a fejedben. Munka után nem egyből haza mentél, lementél a partra sétálni és gondolkodni kicsit. Naplementében indultál hazafelé. A nyugovóra térő Nap erős színei akár a te szívedből is előtörhettek volna. Mikor hazaértél Soohyun még nem volt otthon. Általában próba után mindig hozzád ment. *Ma is sokáig vannak bent…szegények nagyon fáradtak lehetnek.* Összedobtál egy kis könnyű vacsit, majd elkezdtél a neten böngészni lakás után kutatva New Yorkban. Kulcscsörgésre lettél figyelmes, Soohyun volt az. Gyorsan fölpattantál és kinyitottad neki az ajtót. Hulla fáradtan, szinte beesett az ajtón. Leült a kanapéra, relaxált egyet. Akármilyen fáradt is volt, rád mindig volt ideje. Olyan 10 perc után utánad ment a konyhába, épp a vacsorát melegítetted, mire átkarolta derekadat és belecsókolt a nyakadba, és arcát továbbra is nyakadba temette. Imádta a parfümöd és a bőröd illatát, ezt szinte minden nap szóvá is tette.

-Milyen napod volt?-kérdezte, közben leült az asztalhoz.

-Hosszú és nehéz-felelted, de sóhajtottál egyet és arcodra volt írva, szomorú vagy kicsit. Sose tudtad 100%osan elrejteni érzelmeidet mikor kellett volna.

-Valami baj van?-kezedért nyúlt, és megfogta.

-Új munkaköröm lesz-kezted.

-Az nagyszerű!

-Nem…nem mert…-mély levegőt vettél-….New Yorkban.

-Ilyen hirtelen?

-Igazából egy éve jelentkeztem erre a lehetőségre, akkor még nem voltál nekem Te. Azt hittem már rég elfelejtették, és valaki más kapta meg az állást.

-El kell fogadnod! Többször is említetted már milyen jó lenne külföldön is dolgozni, jobban megtanulni az angolt.

-De ez nem pár hétről szól! Mi lesz velünk?-könnyek szöktek a szemedbe, de nem engedted, hogy lecsorduljanak arcodon.

-Akkor mennyi idő? Kérlek, mindent mondj el!

-Nem tudom pontosan, 2-3 év, de lehet több is.

-Hm, értem. És mikor kezdesz?

-Szeptembertől.

-Az még két hónap. Addig kitalálunk valamit!

-Jaj, Soohyun most komolyan, ne akard magad hiú ábrándokba kergetni! Én Amerikában leszek, te itt. Mindketten el leszünk foglalva a munkánkkal, hogy tudnánk ezt megoldani? Hogy?-fölálltál az asztaltól és berohantál a szobába. Magadra zártad az ajtót és sírva ültél a földre az ajtónak támasztva a hátad. Soohyun ökölbe szorított kézzel ült egy darabig az asztalnál. Akárhogy is gondolkozott, igazat adott neked. A távkapcsolatok nem működnek hosszútávon. *Ez azt jelenti még két hónap és ennyi volt. Hogy lehet így vége? Nem akarok elszakadni tőle? Szeretem. Ezt még nem is mondtam neki. De, ha valakit szeretünk el kell engednünk, és egyszer visszatér hozzánk. Jaj, Soohyun ez most komoly? Ez így kimondva szép és jó, de…De! De nem, ez így lesz! Nem lehet másképp!*-töprengett Soohyun. Közben elmosogatta azt a két tányért és evőeszközökt, majd elment zuhanyozni. Mikor meghallottad a vízcsobogást, kinyitottad az ajtót és befeküdtél az ágyba. Nem gondoltad volna, de hirtelen elnyomott az álom. Soohyun elég sokáig áztatta magát, hagyta, hogy szinte minden gondolat kiürüljön a fejéből. Ahogy meglátta a nyitott ajtót, végül is megörült. *Legalább nem kell a kanapén aludnom*-elmosolyodott. Bebújt melléd, egy finom puszit nyomott arcodra, majd átkarolt és ő is elaludt.

Reggel te ébredtél hamarabb, de még nem keltél ki az ágyból. Gyönyörködtél a nyugisan alvó Soohyunban. Fájt a szíved, ahogy arra a pillanatra gondoltál mikor el kell válnotok.

-Szeretlek~-ujjadat végigsimítottad arcán, és egy reggeli csókot leheltél ajkaira, majd arcodat beletemetted meztelen mellkasába. Picit mintha fölébredt volna, mert szorosabban ölelt magához, viszont szemét még nem nyitotta ki. Csodás reggeli pihenőtöket telefoncsörgés zavarta meg.

-Ne vedd föl!-motyogta.

-De ez a te telefonod~!-kuncogtál.

-Annál jobb, ma szombat van, ne akarjon senki keresni! A menedzser is azt mondta ma pihenhetünk.

-De…

-Nincs de! Ma csak a te és én=mi létezik!

-Rendben. Figyu, sajnálom, amit tegnap mondtam.

-Ne, ne sajnáld. Teljesen igazad van, de kérlek, ezt a két hónapot tegyük felejthetetlenné!

-Nem ellenkezem-elmosolyodtál. Minden szabad percemet veled fogom eltölteni!

-Úgy legyen~! Én is így teszek-mondta és megcsókolt.

Azt hitted ezzel minden el lesz intézve, de nem így történt. Egyre több lett a munkád, New York miatt és készülnöd kellett, Soohyunnak pedig vészesen közelgett a debüt napja, így egyre kevesebbet találkoztatok. Mikor találkoztatok, akkor is csak rövid időre. Több kisebb vita is kialakult köztetek, ami mindkettőtöket még jobban megviselt.

Eljött a debüt napja, rá egy hétre utazol is el. Erre a napra direkt szabadnapot vettél ki, hogy élőben láthasd az első fellépésüket. Nagyon ügyesek voltak, a közönség már most szinte megőrül értük. A többi srác is nagyon kedvesnek tűnt, fájó szívvel hagyod ott a fiúknak.

Az utolsó hét. Már nem dolgoztál, csak New Yorkra koncentráltál. Láttad a fellépéseket a TV-ben, napról-napra egyre jobbak lesznek, viszont mostanában esténként esett be hozzád kedvesed. Nem sikerült az utolsó két hónapot úgy eltöltenetek, ahogy terveztétek. Így legalább nem lesz annyira fájó a búcsú. Attól még szép emlékeket viszel magaddal. Két nappal az indulás előtt, este Soohyun vacsorázni hívott. A kedvenc helyed volt, ami,mint kiderült Soohyun egyik ismerősének a tulajdona, így kibérelte a helyet, és csak ti ketten voltatok bent. Halk zene szólt, te pedig a könnyeiddel küszködtél. 

A vacsora végén odasétált hozzád és egy kis dobozkát nyújtott át neked, egy nyaklánc volt benne ’Forever’ felirattal. Könnyek szöktek a szemeidbe, és Soohyun nyakába omoltál. Megcsókoltad. Így még sose csókoltad. Utána hazasétáltatok hozzád. Kedvesed telerakta a lakást gyertyákkal, majd a karjaiban vitt be hálószobádba…

Reggel ágyba kaptad az ínycsiklandó reggelit. Nagyon boldog voltál. Persze eddig is boldog voltál, még a viták ellenére is. Viszont vészesen közeledett a hétfő, már csak egy napotok volt. Az utolsó nap. Nem csináltatok semmit. Egész nap egymás karjaiban feküdve vagy éppen üldögélve beszélgettetek mindenről. Csináltatok még pár bolond fotót, hogy mosollyal váljatok el egymástól.

Végül a hétfő reggel. Együtt mentetek ki a repülőtérre. Legjobb barátnőd és anyukád is ott várt. Először tőlük búcsúztál el. Anyukád azért még pár jó tanáccsal és a szokásos anyukák mondatával búcsúzott tőled. Barátnődtől kaptál egy karkötőt, aminek a párja az ő csuklóján volt. Még passzolt is a nyakláncodhoz. Utolsónak Ő maradt. Bekísért a reptér várójába. Pár pillanatig csak ott álltatok egymással szemben, majd megtörted a kettőtök közötti csendet.

End of flashback

-Sajnálom Soohyun, de így lesz mindkettőnknek a legjobb!-mondtad, közben kezeiteket összekulcsoltátok. Egy könnycsepp szaladt végig kedvesed arcán. *Ne, kérlek ne sírj, mert nekem is megszakad a szívem!*-magadba fojtottad érzelmeidet.

-Ne sajnáld! Most csak a boldog pillanatokra emlékezz! Nekünk ez volt megírva. Találkoznunk kellett, és most elválnunk-magához ölelt- De remélem, valamikor újra találkozunk-mondta.

Megcsókolt. Olyan szenvedélyesen csókolt, mint még soha. Minden bánatát, fájdalmát, boldogságát és szerelmét belevitte a csókba. Közben megszólalt a hangosbemondó, hogy be kell szállni a gépbe. A csók végeztével nem húzódott el tőled, szorosan megölelt, még egyszer utoljára, majd ennyit súgott a füledbe: Szeretlek, és örökké szeretni is foglak! Kimondta azokat a szavakat, amikre már oly régóta vártál. Nem tudtál megszólalni, indulnod is kellett, a boldogságtól és a búcsú fájdalmától is könnycseppek szaladgáltak arcodon végig. Nem gondoltad, hogy ilyen nehéz lesz. Főleg így, amit mondott, még nehezebb lett a búcsú. A gépen végig nyakláncodat szorongattad. Remélted elér Soohyunhoz az összes gondolatod.

A hosszú repülőút után végre megérkeztél. Kellett pár hét mire teljesen belerázódtál a környezetbe. Még jó, hogy hamarabb jöttél. Ahogy egyre jobban beindult a munka, te is egyre jobban beleszoktál az ittlétbe. Fájdalmad már nem volt olyan erős.

Eltelt egy év…eltelt két év…

Már munkád is kiteljesedni látszott lassan, önfeledt boldogságod is visszatért. Olvastál néha Soohyunról és a bandáról, nagyon felkapottak lettek, sok rajongójuk van, és sokat mosolyog volt kedvesed. Ilyenkor eszedbe jutottak boldog pillanataitok, a bolond pillanataitok, miken még most is jókat mosolyogtál. Új barátokra is szert tettél, és akadt egy-két hódolód is. Egyiknél se telepedtél le, csak élvezted az életet kicsit. Élvezted ezt a fajta szabadságot.

Eltelt a harmadik év is. A negyedik év végén kiderült, hogy felszámolják a céged ezen részét és visszatérhetsz otthonodba. Nagyon megörültél. Egyből írtál barátnődnek, hogy szóljon anyukádnak, az új évet együtt fogjátok köszönteni. New York-i barátaidtól elbúcsúztál, akik olyanok voltak, azokkal tartani fogod a kapcsolatot, és meghívtad magadhoz őket a nyárra. December 20-án este 8 felé landolt a géped. Ahogy kisétáltál az aulába nem láttad se anyukádat, se barátnődet. Meg is lepődtél, hisz ők mondták, hogy hol fognak várni téged. Egyszer csak egy sapkás férfit pillantottál meg ott, ahol anyukádéknak kellett volna várni rád. Fejét fölemelte, és mikor elindult feléd még lélegzeted is megállt. Ő volt az. Soohyun. Az az ember, akit elképesztően szerettél, és itt kellett hagynod 4 évvel ezelőtt. *Hihetetlen, hogy Ő az. Hihetetlen, hogy várt rám.*-könnyeiddel küszködve, de végül nem is érdekelt, elkezdtél sírni, és megindultál felé. Végül Soohyun szinte futott feléd, mint a romantikus filmekben, te pedig mindent ’eldobtál’ kezedből és karjaiba omlottál. Szorosan magához ölelt, te is ölelted őt, elvégre négy évnyi ölelést kell bepótolnotok^^

-Úristen Soohyun! De-de ez hogy lehet?

-Jövök eggyel a barátnődnek-mosolyodott el.

-Ó, az a nőszemély. Nem tudom, hogy fogom meghálálni neki.

-Látom megtartottad-mutatott a nyakláncra.

-Még szép~ De akkor se tudom még elhinni, hogy itt vagy!

-Hiszen mondtam neked: Örökké szeretni foglak! És a lánc is ezt mutatja, mert nem vetted le. Nem akarta a lánc, hogy levedd.

-Én is szeretlek, és nem megyek el többé. Még ha többet is fizetnének, nem hagylak el benneteket még egyszer. Nem tudnám megtenni-mondtad, közben csókokkal és puszikkal lepted el.

-Ajánlom is! Mától újjászületünk, új fejezet nyílik a történetünkben, minek az lesz a kulcsszava: Forever.