Élvezd az életet! /Lay/ (18+)

Minden nap bementem hozzá a kórházba, meglátogatni és megtudni, hogy van. Lelkiismeret-furdalásom volt, hogy miattam került ilyen állapotba. Olyan hülye voltam... Miért kellett nekem átmenni a piroson? Ha Lay nincs ott, most én feküdnék itt...vagy legrosszabb esetben a hullaházban. Igazából nem is tudom, hogy termett ott hirtelen, vagy egyáltalán hogy vett észre, hiszen engem mindenki levegőnek néz..egyszerűen átnéznek rajtam. Barátaim se nagyon vannak, kb. 1 kezemen meg tudom számolni, hányan vannak. De igazából ők se olyan igazi barátok, csak néha együtt lógunk meg hasonlók. És hogy pont a suli legmenőbb pasija vesz észre, amint átmegyek a piroson és nem is akárhogy, mert egyből meg is mentette az életem. Már megkaptam a magamét a szüleimtől, hogy hogyan lehettem ilyen felelőtlen, meg a szokásos közhelyek. Lay anyukájától is kaptam fejmosást, de azt már könnyebben elviseltem. A suliban, most bezzeg én vagyok a középpontban, én vagyok A LÁNY, aki miatt kedvenc csodált emberük kórházban van. A hátam mögött egyszer gyilkos jelzővel is illettek. Egy idő után egyre nehezebben viseltem el, a suliban ért atrocitásokat, többször is kimaradtam, általában Layhez mentem a kórházba. Minden nap beszéltem hozzá, azt mondta az orvos, hogy kómában lévő embernek ez sokat segít. Nem volt életveszélyben és Lay amúgy is egy hihetetlen ember, úgyhogy pár nap után már nem aggódva mentem be hozzá.

Még az ágyban feküdve, mozdulatlanul is gyönyörű volt. Törékenynek tűnő porcelán bőre, finom arcvonásai, dús haja, csókért kiáltó ajkai....egyszerűen lehengerlő volt. A kis nevetőgödröcskéjét hiányoltam arcáról. Nagyon szeretném újra látni nevetni. Mindig is messziről csodáltam, de most közelebbről is szemügyre vehettem csodálatom személyét.

Megfogtam egyik kezét, összekulcsoltam kezeinket és imádkoztam. Sose csinálok ilyet, de most bármit megadtam volna, hogy felébredjen végre és meggyógyuljon. Végigsimítottam arcán, majd a nyakán, végül ujjam visszatért ajkához. Olyan erős késztetést éreztem, hogy megcsókoljam. Még sosem éreztem ilyen erős vonzalmat valaki iránt. De Lay..egyszerűen wow, meg sem tudom magyarázni. Erőt vettem magamon, közelebb hajoltam hozzá, már a lélegzetét is éreztem, és ajkaimat puha ajkaira tapasztottam. Kicsit furcsa érzés volt ilyen formában, de nagyon tetszett. Nem hagytam sokáig összeérve ajkainkat, nehogy valaki rajtakapjon, mert aztán nem jöhetek be többet hozzá. Boldogságtól szárnyalva, mosollyal az arcomon mentem haza.

Másnap is meglátogattam, szokás szerint, és mielőtt eljöttem, megint édes csókot leheltem ajkára. Olyan volt, mintha kicsit elmosolyodott volna, de lehet csak én képzelődtem. Következő nap is így tettem. Minden nappal egyre többet és többet akartam volna belőle, és már azon kaptam magam, hogy Vele álmodok, méghozzá nem is akármilyen álom volt. Harmadnap is bementem hozzá. Olyan érzésem volt, mintha valami megváltozott volna, mintha Lay tudná, hogy itt vagyok, de nem igazán törődtem vele. Most csak gyönyörködtem benne, beszéltem hozzá, majd távozásom előtt ismét megcsókoltam, de hirtelen azon kaptam magam, hogy nyelve könnyedén játékba kezd az én nyelvemmel, ami csak akkor lehetséges, ha felébredt a kómából. Hirtelen elhúzódtam tőle, arcom elé kaptam a kezem, mikor Lay szépen lassan fölült az ágyon.

-Te..te..felébredtél!!

-Ami azt illeti igen-mosolyodott el. A kis gödröcskéi, amit már annyira látni akartam...újra megvillantotta.

-És jól vagy? Minden rendben?-kérdeztem.

-Egyben maradok, nyugi. Te jól vagy?

-Ezt miért kérdezed?

-Csak tudni szeretném, hogy miért sétálgattál oly bőszen a piros lámpánál a zebrán?

-Az..hát...

-Oké, értem én. Nekem is vannak néha olyan napjaim, hogy semmi se érdekel, nem figyelek semmire.

Ó édes istenem, hogy lehet egy srác ennyire megértő és kedves és cuki és irtózatosan szexi??-gondoltam magamban, közben alsó ajkamba haraptam.

-Ez aranyos volt-nevetett.

-Micsoda?

-Ahogy az ajkadba haraptál.

Nem igaz, hogy mindent észrevesz. Túl tökéletes.

A nagy belső monológom közepette észre se vettem, hogy közelebb hajol hozzám.

-Nos, te lány akkor én lettem az őrangyalod?-mélyen a szemembe nézett és egy apró puszit nyomott a számra, én pedig majdnem ott estem össze.

-Mi-miért pont én?-dadogtam. Annyi lány van, akit megkaphatsz...

-Pontosan ezért, mert te mindig csak a messzeségből figyeltél engem. Nem követsz mindenhova, nem lógsz állandóan a nyakamon. Tudod milyen idegesítő tud lenni? És hogy milyen nehéz, hogy mindenkivel jópofizz?

-Én azt hittem, azok mind a barátaid.

-Barátok..chh na persze. Azok nem barátok, akik kihasználnak és ha baj van nem segítenek. Most is bejött valaki rajtad kívül hozzám? Nem. Ennyit erről. Belefáradtam. Csak élvezni akarom az életet. Segítesz nekem ebben?

-Élvezni?

-Igen.

-Persze-mosolyogtam, majd egy hihetetlen édes csókot kaptam tőle.

-Akkor kezdhetnénk ezzel...-leszállt az ágyról, derekam köré fonta karjait és apró csókokat adott nyakamra, majd egyik keze bevándorolt a pólóm alá.

-Hékás, kórházban vagyunk!!-szóltam rá.

-Csak ugrattalak, bár tény, hogy nagyon kívánlak.

Szavai hallatán majd' kiugrott a szívem a helyéről. Beleharaptam alsó ajkamba és próbáltam nem elpirulni.

Még pár napot bent kellett maradnia, aztán hazaengedték és a hét hátralévő napjait otthon töltötte. Suli után mindig hozzá mentem, és sétálgattunk a parkban. Páran utánunk fordultak és sugdolózni kezdtek a hátunk mögött, de nem érdekelt, mert nagyon boldog voltam vele.

Egyik délután egy eldugott kis helyre mentünk piknikezni. Gyönyörű volt, pont akkor kezdett a Nap is lemenni és narancssárgára festette a fák levelét a napfény. Leültünk a plédre, megettük az ételeket, majd összebújva néztük, ahogy a Nap alábukik a horizonton. Ekkor Lay megfogta államat, közelebb húzott magához és megcsókolt. A csók befejeztével így szólt:

-Szeretlek.

-Köszönöm, én is téged-feleltem.

-Tudom-huncutul mosolygott közben. Nevetőgödröcskéitől szinte elolvadtam, nagyon aranyos volt. Beleöklöztem kicsit a vállába és jót nevettem.

-Te kis rossz kislány, ezért bünti jár ám!!-mondta Lay és abban a pillanatban hátra döntött, s rám vetette magát. Két karomat finoman lefogta, majd apró csókokkal ostromolta ajkaimat. Utána áttért a nyakamra, majd a mellkasomra végül a hasamra. Hasamon kissé csikis voltam és elkezdtem közben kuncogni, de ő tovább kínzott. Kis idő után ismét ajkaimat támadta be, közben lábaimat körbe fontam dereka körül, hogy tudassam vele, benne vagyok a játékban. Egyre jobban dörgölőzött hozzám teljes testével, végül megéreztem éledező férfiasságát. Továbbra is hevesen csókolta nyakamat és mellkasomat, közben egyik kezemet elengedte és bele tudtam túrni hajába, majd egy pillanat alatt lekapta rólam a felsőt, meg magáról is és testem minden porcikájára csókot hintett. Többi ruhadarabunktól is megszabadultunk, közben alig szakadtunk el egymás ajkaitól, majd egy pillanatra Lay megállt, fölém hajolt:

-Biztos szeretnéd?

-Ezzel a kérdéssel kicsit elkéstél már, nem?-nevettem.

-Csak biztosra akartam menni- ő is nevetett.

-Pofa be és csináld!-alig, hogy kimondtam a szavakat, már meg is éreztem magamban és egy apró nyögés hagyta el a számat. Lay ennek örült és mindent beleadva megtett, hogy elrepítsen a csúcsig engem is és magát is. Mámoromban hol kezét, hol a hátát markolásztam, vagy éppen a hajába túrtam. Lay közben csókolgatott és simogatott. Kezdtem érezni, hogy lassan teljesen elvesztem a fejem, rajta is látszódott, hogy már nem sokáig bírja, végül egyik kezemmel a pokrócba markoltam bele, másik kezemmel Lay karját szorítottam, testem megfeszült, égett a forró vágytól, halk nyögések és sóhajok közepette értük el a tetőpontot. Mindkét karom átfontam Lay nyaka körül, ő még nagyokat sóhajtott, megcsókoltam, majd lefeküdt mellém.

-Hmm, ez isteni volt.

-Igeen, szerintem is-mondtam.

-Tökéletes. Szeretném továbbra is így élvezni az életet!

-Rám számíthatsz benne!-mondtam, felkönyököltem és megcsókoltam. Hajamat elsöpörte arcomból, majd egy darabig csendben nézett.

-Csak veled akarom élvezni az életet, senki mással!  

The little black dress /optional bias/

A szekrényemben keresgéltem a ruhák között. Emlékeztem, hogy hová tettem azt a gyönyörű ruhát, amit Tőle kaptam...

-Jaj, ne haragudj!-valaki nekem jött, és sikeresen rám borította a kávémat, amit az iroda felé útközben minden reggel megiszom.

-Ó, a francba! El fogok késni és kávéfoltos blúzzal nem jelenhetek meg a megbeszélésen-panaszkodtam, miközben zsebkendővel itattam föl a felsőmre kiömlött kávét, de hiába...

-Kérlek, ne haragudj! Nagyon siettem és nem figyeltem, hagy segítsek!-megfogta a táskám, majd mikor fölpillantottam egy gyönyörű szempár tárult elém.

-Semmi probléma, de ezt a blúzt dobhatom ki a kukába.

A ruhák között megtaláltam azt a kávéfoltos blúzt... Az első naptól kezdve, amikor először összefutottunk-szó szerint-mindig rápillantottam arra a felsőre. Egyből mosolyra állt a szám. Most is elmosolyodtam. A másik polcon egy ajándéktasakot pillantottam meg. Tudtam mi van benne, ismét elmosolyodtam...

-Veszek neked másik felsőt!-ajánlotta fel a gyönyörű szempár tulajdonosa, ami egy igazán jóképű sráchoz tartozott. Pár percre innen van egy bolt, ott tudsz választani!

-Igazán nem szüks...-nem tudtam befejezni, mert megfogta a kezem és máris a bolt felé vette az irányt. Egy hasonló fazonú felsőt választottam, csak ez halványsárga volt. Még pont illett a ruha-összeállításomhoz.

-Nagyon csini-jött a bók az ismeretlentől.

-Köszi-mondtam elpirulva. Kifizette nekem a blúzt, majd kisétáltunk a bolt ajtaján.

Az a kis halványsárga felső volt benne, ami a legelső ajándéka volt. Nem is nagyon hordtam később azt a blúzt, nem akartam, hogy baja legyen. Inkább visszatettem az ajándéktasakba, amit a boltban adtak és abban őriztem itt a szekrényemben. Az asztalomhoz sétáltam, az alsó fiókból elővettem egy kis díszdobozkát. Egy papírcetli volt benne, egy név és egy telefonszám állt rajta.

A kis vásárlós akciója után kezet fogtunk, majd eltűnt a tömegben... Egész nap csak Rá gondoltam, munka közben is párszor elkalandoztam. Azok a gyönyörű szemek, a lehengerlő mosolya... Ebédszünetemben kiszaladtam a közeli kifőzdébe, elvitelre vettem magamnak ebédet, mivel ebédidőben is át kellett néznem pár iratot, így az irodában ettem meg. Kaja után a szájfényemet kerestem a táskámban, de a helyén nem találtam, így feltúrtam az egészet, közben egy cetli akadt a kezembe. Egy név és telefonszám volt rajta, és egy kis üzenet is: Zálogként eltettem a szájfényedet, ha vissza szeretnéd kapni hívj fel! „Cseles, nagyon cseles!” Jót mosolyogtam. Föl is hívtam és még aznap estére megbeszéltünk egy randit. Akkor kezdődött minden.....

A szájfény is ott volt a dobozban. Kentem belőle kicsit az ajkaimra, közben könnyfátyol lepte el a szemem. Nem bírtam tovább magamban tartani, a mosolyokat könnycseppek váltották fel. Megrohamoztak az emlékek, az érzések, amiket soha nem akarok elfelejteni; soha nem is fogom elfelejteni. Visszatettem a dobozkát a fiók legmélyére, majd visszaléptem a szekrényem elé és leakasztottam a vállfáról azt a bizonyos ruhát, amiért eredetileg kinyitottam a szekrényajtót. Csipkemintás volt és egy derékmasni is volt hozzá, amit ha akar az ember fölköti, ha nem, akkor nem. Egy ideig csak gyönyörködtem a ruhában. Az ágyam ültem és bámultam ki a fejemből.

-Szép estét a világ legcsodálatosabb barátnőjének!-üdvözölt és egy lágy csókot hintett ajkaimra. Boldog harmadik évfordulót!-mondta és egy nagyobb méretű dobozt nyújtott át.

-Mondtam, hogy nem kérek semmit!

-De ezt nem hagyhattam ott. Szinte kiabált, hogy vegyem meg.

-Köszönöm!-letettem a dobozt és megcsókoltam.

-Hmm, erre ráérünk utána is, előbb nyisd ki kérlek. Nagyon kíváncsi vagyok.

-Te jobban izgulsz, mint én? Pedig én vagyok az, aki még nem is látta-nevettem.

-Azon izgulok, hogy tetszeni fog-e.

-Biztos vagyok benne.

Levettem a szalagot a dobozról, majd a tetejét is és egy gyönyörű fekete csipkés ruha volt benne.

-Tudod, van az a mondás, hogy minden nőnek kell a szekrényébe az a bizonyos „kis fekete” amit vészhelyzetekben előkap és minden alkalomhoz illik-mondta.

-Istenem, ez meseszép! Hihetetlen vagy. Elképesztő! Nagyon szépen köszönöm!!-szorosan magamhoz öleltem.

-Elképesztő? Ezt a bókot a ruha vagy én kaptam?-mosolyodott el.

-Hm, mindketten kaptátok!-ismét megcsókoltam.

-Ma este szeretném látni rajtad-súgta a fülembe...

Kezembe fogtam a ruhát, majd a masni végén megláttam a kis foltot, ami az első estén csöppent rá a vacsoránál. Szegény pincér szerintem még életében nem mondta ennyiszer azt, hogy „bocsánat, nagyon sajnálom”. Akkor volt rajtam először és utoljára az a ruha, akkor kérte meg a kezem... Ismét egy könnycsepp csordult végig az arcomon, majd az elsőt követte a második és a harmadik is. A végén már csak úgy záporoztak, mint az eső. Azt akarta, hogy ezt vegyem fel... Ez volt a kívánsága... Az utolsó kívánsága... Hirtelen átfutott rajtam az érzés, amit akkor éreztem, mikor a kórházban szorosan fogtam a kezét és az utolsó szavai hangzottak el ebben az életben... Magamhoz öleltem a ruhát, térdre rogytam, és csak sírtam és sírtam. Észre se vettem, hogy közben valaki bejött a szobába; már csak akkor, mikor erős férfikarok öleltek át hátulról és azt suttogta: „Hugi, sírj csak nyugodtan, engedd ki magadból. Nem mozdulok mellőled!”. Bátyó volt az. Mindenki nagytestvére, akire mindig lehet számítani. Igazából csak Neki volt a bátyja, de én is úgy tekintettem rá, mint bátyámra, és ahogy elkezdett Huginak becézni, onnantól kezdve én Bátyónak hívtam.

Meg se moccantam, csak sírtam és azt éreztem, hogy minden egyes könnycseppnél egyre több és több szeretet árad belém, Bátyótól is és Tőle is... Nem tudom meddig lehettünk így, de egy idő után a könnycseppek alábbhagytak és kezdtem megnyugodni. Majd a hatalmas csönd, szívemben pedig a nagy űr, Szerelmem hiánya vette át az irányítást. Telefonom csörgése törte meg a csendet, az orvosom volt, azzal a hírrel, hogy elmondja: terhes vagyok.

-Remélem hallottad!-motyogtam magamban a fényképére pillantva, ami az éjjeliszekrényemen volt, majd végigsimítottam hasamon. Bátyó is hallotta, fölsegített, adott egy puszit, majd magamra hagyott, hogy átöltözhessek. Fölvettem a ruhát, előkerestem a hozzá vett cipőt és kis táskát, rendbe tettem a hajam és az arcom, majd a nappali felé vettem az irányt. Bátyó kezében ott volt egy gyönyörű halványsárga rózsa. Direkt megkértem, hogy a legszebbet szerezze be nekem, ez lesz az utolsó ajándékom Neki. Beszálltunk a kocsiba, és arra a helyre vettük az irányt, amit jó messziről el akartam kerülni még egy darabig. A többiek már vártak minket. Belekaroltam Bátyóba és mi mentünk elöl. A kis ceremónia végén, mikor már csak Bátyó és én maradtunk, engedtem markom szorításából és szépen odaadtam Neki a rózsát. Előtte még megcsókoltam a virágot és így helyeztem el. Itt mindennek a végén Bátyó a vállamra tette a kezét, majd fölálltam, megöleltem és a Nap sugarai oly gyorsasággal törték át a felhők függönyét, mint amikor az útjára engedett folyó utat tör magának a természetben. A sugarak szinte átöleltek melegségükkel, arcomon éreztem egy finom kis szellőt, majd mosollyal néztem az ég felé, hisz tudtam: elment... 

He is back! /2Seop/

Kiseop pov

Nagyon nehezen emésztettem meg, mikor AJ bejelentette, hogy Amerikába megy tanulni. Ő az az ember, akivel a legjobban kijövök a bandában. Persze a többieket is imádom, de Ő valahogy más. Vele olyan könnyű beszélgetni, panaszkodhatok neki, ha esetleg olyan kedvem van. Igazi barát. Úgyhogy nem esett jól, mikor bejelentette az egyik próbán, és velem meg sem beszélte előtte. Pár napot duzzogtam, elég keveset beszéltem akkor vele. Még ha ketten voltunk a szobánkban, akkor sem szóltam hozzá. 3 nap után megunta a dolgot és este, miközben zenét hallgattam ágyamon feküdve, odaosont mellém, majd levette a fülest a fejemről.

-Kiseoooop~ ne csináld már ezt!

-Nem fogsz meggyőzni a könyörgő kandúr szemeiddel! Haragszom rád! Miért nem tudtad először velem megbeszélni? Azt hittem a legjobb barátod vagyok, de úgy látszik, tévedtem.

-Jaj, ne csináld már! Tudod, milyen nehéz volt, hogy ne mondjam el neked? A menedzser kért, hogy senkivel se beszéljek erről még a csapatban, majd kijelöl egy időpontot és akkor elmondhatom mindenkinek.

-De akkor is!!-összefontam két karomat magam előtt, durcis fejet vágtam.

-Naaaa, bocsáss meg!-kérlelt, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra. Meglepődtem. Odakaptam az arcomhoz, AJ pedig csak mosolygott.

-Tudtam, hogy ez majd megtöri a jeget-mondta rapperem.

-Te..te..ez…mi volt?!

-Csak egy puszi. Miért, baj?

-Nem…öhm..izé…hirtelen jött-szívem olyan gyorsan kalapált, hogy majdnem kiugrott a helyéről.

Vészesen közeledett rapperem távozásának napja. Egyre több időt töltöttünk együtt, állandóan közös fotókat csináltam magunkról. Kicsit már lehet, hogy idegesítette a srácokat, de nem érdekelt. Legjobb barátomat nem látom majd fél évig, bele fogok őrülni.

Eljött az utolsó éjszaka. Nagyon nyugtalan voltam. Bekéredzkedtem Jaeseop mellé az ágyba. Ő örömmel adott maga mellett helyet. Szorosan odabújtam hozzá.

-Hékás, olyan vagy, mint egy félős kisfiú-megsimogatta a buksimat.

-Hisz holnap elrepülsz a világ másik felére, és nem látlak fél évig!!

-Jól van-jól van. Írok majd neked, és meglátod, gyorsan eltelik majd az a pár hónap-még mindig simogatta a buksimat. Nem aludtam jól azon az éjszakán. Rémálmom volt, hogy AJ-t már soha többé nem látom. Nem jön vissza hozzánk. Már nagyon korán fönt voltam. Mellettem szuszogó rappert bámultam. Mutatóujjammal végigsimítottam arcán, majd ajkainál időztem egy kicsit, végül egy apró puszit adtam szájára. Délután indult a gépe. Együtt mentünk ki mindannyian a reptérre. Egy nagy csoportöleléssel búcsúztunk el tőle, majd elindult, és eltűnt, ahogy átlépte a kaput. Ahogy visszaértünk a dormba bezárkóztam a szobámba, és addig ki sem jöttem, míg AJ nem küldött sms-t, hogy leszállt a gép és jól van.

Teltek a napok, hetek, hónapok. Szerencsére a comeback valamennyire betöltötte rapperem űrét a gondolataimban.

Újév. Január. AJ írt, hogy február elején érkezik vissza. Örömömben ugráltam, nevetgéltem, és azon törtem a fejem, mivel lepjem meg. Egyik este filmeztem a szobámban, közben persze bealudtam. Észre sem vettem, hogy bejön valaki a szobába, és az ágyam mellé sétált, majd leült. Fölém hajolt, megpuszilt, és a fülembe suttogott:

-Hé, te kis hétalvó, visszajöttem!

Fölnéztem, azt hittem álmodom, hogy Jaeseop-ot látom. Megdörzsöltem a szemeimet, fölkönyököltem, de még mindig nem akartam elhinni.

-Ko-komolyan visszajöttél? De hát még nincs is február!! Tényleg nem álmodom?

-Én vagyok, tényleg visszajöttem. Hamarabb végeztem a vizsgákkal, és itt vagyok!-széttárta karjait, mintha csak arra várt volna, hogy megöleljem. Nem is tettem másként. Karjaiba omoltam, és szorosan öleltem magamhoz.

-Annyia de annyira hiányoztál!!! És most végre itt vagy! Miért nem szóltál, hogy hamarabb jössz?

-Meglepetés volt.

-Istenem Jaeseop, én..én…szeretlek!!-mondtam. Pici meglepettség ült ki arcára, majd elmosolyodott, és magához ölelt.

-Én is Kiseop, én is.

-De én úgy..-nem tudtam befejezni mondandómat, mert ujját ajkaimra tette, és csendre intett. Két tenyere közé fogta arcomat, szemembe nézett, majd közelített felém, végül megcsókolt. Meglepődtem. Hát erre nem számítottam. Pár pillanatnyi habozás után ellazultam, és átadtam magam teljesen édes csókjának. Ledöntött az ágyra, keze mellkasomon pihent, majd egyre hevesebben falta ajkaimat. Hihetetlen érzés volt. Soha többé nem fogom engedni neki, hogy elmenjen. Csókja befejeztével nem húzódott el csak egy kicsit, homlokát enyémhez érintette és nagyot sóhajtott.

-Ez éltetett Amerikában. Ez a pillanat, hogy átéljem! Köszönöm, hogy vagy nekem!

-Jaeseop, ne mondd ezt, mert mindjárt elbőgöm magam-szipogtam.

-Jaj, te kis butus-megsimogatta a buksimat. Ezt nagyon szeretem.

-Többé nem engedlek el, ezt tudd meg!!

-Igenis, értettem.

Kimentünk a többiekhez a nappaliba, hogy ők is rendesen üdvözölni tudják rapperünket. Leültünk vacsorázni, majd kaja után bezárkóztunk a szobába, és csak a mi éjszakánk volt ez az este…

Kirándulás /AJ/

Kirándulást szerveznek az egyetemen, a karunkon tanulóknak. Gondoltam jelentkezem rá, még úgysem voltam ilyen egyetemi kiránduláson. Megkérdeztem pár ismerősömet, hogy jönnek-e. Hát nem sok sikerrel jártam. Szokás szerint Jaeseop mellé ültem az órán, ami éppen következett. Kim Jaeseop a legjobb haverom az egyetemen. Olyan jókat el tudunk hülyülni, mint két gyerek. Megkérdeztem tőle, hogy Ő is jön-e, és láss csodát, ő is jön a kirándulásra. Legalább lesz ismerős is. Megint jól elvoltunk, rejtvényt fejtettünk meg vicceket olvastunk, hisz unalmas egy óra volt. Még volt vagy egy hónap az utazásig, de én már szinte minden nap arra gondoltam, hogy Vele leszek. Igen, úgy érzem időközben belezúgtam Jaeseopba, pedig híve voltam..vagyok a fiú-lány barátságnak, de ez nem az, legalábbis részemről. Azt nem tudom, hogy ő mit gondol erről, de szerintem egy darabig nem is foglalkozok vele, mert mi lesz, ha ő nem úgy érez? Föláldozzam a barátságunkat? De az is lehet, hogy jól sülne el a dolog, és mi lennénk a legjobb páros. Ez az elképzelés jobban tetszett, de nem tudtam, hogy mit is tegyek. A kirándulás időpontjának kezdetével már alig lehetett velem bírni, teljesen be voltam sózva. Aztán végül eljött az indulás napja. Busszal mentünk. Természetesen egymás mellé ültünk. Ha busszal utazok, mindig bealszok, nem számít, hogy nemrég keltem vagy tök fáradt vagyok. Úgyhogy, sikeresen most is bealudtam. Alvás közben fejem letévedt Jaeseop vállára. Természetesen átaludtam az egész utat. Mikor megállt a busz egyből fölébredtem. Észrevettem, hogy fejem Jaeseop vállán van.

-Jól átaludtad az utat!-mozgatta meg a vállát.

-Mindig alszom, ha busszal utazok valahová. Nagyon elnyomtam a vállad?

-Áh, semmiség-mosolygott.

-Megmasszírozhatom, ha gondolod-ajánlottam fel.

-Hmm, még gondolkozom rajta, de nagyon valószínű, hogy igénybe veszem ezt a kellemes szolgáltatást!-mosolygott huncutul közben.

-Valahogy gondoltam, te lókötő!-beleöklöztem a vállába, mire ő csak még jobban mosolygott.

Kis faházakban volt a szállás. Ahogy gyülekeztünk, mielőtt megkaptuk volna a házakat, kiderült, hogy egyfajta „kincskereső” túra lesz, és kettes csapatokat kell alakítani. Persze, mi Jaeseoppal alkottunk egy csapatot, és így is kaptuk meg a faházbeosztást is. Mindannyian kaptunk 1-1 borítékot, amin elindulhatunk a keresésben. Délután 4-kor lehetett indulni, addig lehetett gondolkodni a megoldáson. Jaeseop egyből kitalálta, hogy mi a megoldás és merre kell mennünk. Tudtam én, hogy egy zseni, de hogy ennyire! Ebédre pizzát rendeltek a táborba. Hát mit ne mondjak, elég nagy forgalma lesz ennek a pizzériának erre a 3 napra. A táborunk egy kis völgyi faluban volt. Több turista útvonal is található volt a környéken. Az első borítékból arra kellett rájönni, hogy melyik színű jelzésen kell elindulnunk. Én bíztam Jaeseopban, hogy a helyes választ találta ki, és nem fogunk majd elveszni az erdőben. Pizzázás után még volt annyi időnk, hogy összepakoljunk egy-két fontosabb cuccot, pl. plédet, innivalót, kaját, elemlámpát. Ha mégsem úgy jönne ki a lépés, és sokat időzünk az erdőben a „kincskereséssel”. Jaeseop a citromsárga jelzést választotta. Még voltak páran, akik ezt választották. Elindultunk. Olyan 1 órát gyalogolhattunk, mikor elértünk egy jelzést. Egy következő boríték volt benne. Ennek a megoldása már nem sikerült egyből csapattársamnak. Kisebb fejtörés után, viszont rájött a megfejtésre, és mentünk tovább. Időközben teljesen magunkra maradtunk, elhagytuk a többieket. Mi csak mentünk, mentünk és mentünk, közben már az időt se néztük. Kicsit szívattuk egymást, jól szórakoztunk, nevetgéltünk. Kezdett sötétedni. Még jó, hogy kora nyár volt, így nem volt olyan hűvös az idő, ahogy esteledni kezdett. Kicsit leültünk pihenni, meg a korgó gyomrunk is hátráltatott bennünket. Egy fa tövébe telepedtünk le, megettünk 1-1 szendvicset és ittunk pár kortyot.

-Vajon hány óra lehet?-kérdezte Jaeseop. Rápillantottam az órámra, 8 órát mutatott.

-8 óra-feleltem.

-Hűha, tudtam, hogy veled gyorsan repül az idő, na de ennyire? Szinte még csak most indultunk el.

-Velem gyorsan repül az idő?-kérdően néztem rá.

-Hát tudod, hogy van ez, ha jó társasággal vagy akkor csak úgy repül az idő, mert nem unatkozol.

-Értem. Na, indulunk tovább?

-Felőlem indulhatunk.

Folytattuk tovább utunkat, és reméltük, hogy jó irányba megyünk. Időközben megtaláltuk a harmadik borítékot is, amiből kiderült, hogy 15 óránk van teljesíteni a túrát, és még 2 borítékot kell megtalálnunk, majd az összest fölhasználva kapjuk meg a teljes megfejtést, és hogy mit kell megtalálnunk. Egyre jobban sötétedett, ahogy telt az idő. Belekaroltam Jaeseopba, már nem volt olyan jó móka egyedül botorkálni egy elemlámpa fénye mellett. Magamat ismerve pedig tuti, hogy fölbukok valamiben, úgyhogy biztonságosabb volt közvetlen Jaeseop mellett lennem, és nem utolsó sorban sokkal jobb érzés volt mellette lenni. *.* Így sétáltunk tovább, látszólag nem zavarta, hogy szinte kapaszkodom belé, mint egy kismajom az anyukájába. De még ez sem segített, hisz egy pillanatra megvillant az elemlámpa fénye, és abban a pillanatban megakadt a lábam egy farönkben és jól hasra estem.

-Áucs-körbetapogattam magam, hogy minden rendben van-e. Bár a bokám sajgott egy csöppet. Ez az én formám-panaszkodtam.

-Fel tudsz állni? Nagyon megütötted?-kérdezte aggódóan.

-Oh, nyugi, mindig történik velem hasonló, megszoktam már-elnevettem magam.

-Megkönnyebbülés, hogy nevetsz. Pihenjünk kicsit?

-Nem szükséges, mehetünk tovább-mondtam, de a felállás már nem ment olyan könnyen. Hopsz…^^” Lehet, igénybe venném a pihenőt.

-Rendben, úgyis régen jövünk már. Mennyi az idő?

-Éjfél múlt pár perccel-válaszoltam.

-Akkor még jó, hogy pihenünk!-mondta, majd elővette a plédet, leterítette egy fa tövébe, felsegített, odaugráltam fél lábon, majd leültünk. Volt még két szendvicsünk, abból az egyik felét megettem, majd visszacsomagoltam. Találtam még kekszet a táskámban, azt kezdtem el majszolni, míg Jaeseop a szendvicsét ette. Ittam pár kortyot, majd nekidöntöttem a fának a hátam és nagyot sóhajtottam. *Vajon a többiek hol tartanak? Befejezte már valaki?*- kattogott az agyam. A gondolkozásból az zökkentett ki, hogy Jaeseop elkezdett matatni a lábamnál.

-Oh, jézus, ne ijesztgess!

-Semmi rossz szándék nem volt bennem. Csak meg akarom nézni a bokád-mondta, majd óvatosan fölhúzta nadrágom szárát és puha kezével végigsimított bokámon. *Hihetetlen, hogy egy pasinak ilyen puha kezei legyenek.* Picit megnyomkodta, megforgatta. Fölszisszentem kicsit, azért még fájt.

-Óvatosan azért, te!

-Jól van, jól van, már hozzá sem nyúlok!-húzta el a kezét. De azt mondtad semmiség.

-Hát, öhm…az, de nah, azért fájni még fáj-mondtam. Elővett egy zsebkendőt, vizet öntött rá, és rátette a bokámra. Köszönöm-mondtam, majd visszadőltem a fának. Jaeseop is nekidőlt a fának, vállunk összeért. Elálmosodtam. A Hold gyönyörű fénye világította meg kicsit az erdőt. Elképesztő látvány volt, akárcsak az Ő arca a holdfényben. Annyira figyeltem Jaeseop arcát, hogy álomba ringattam magam. Fejem megint a vállán kötött ki. De most átkarolt, és közelebb húzott magához. Valamiért felriadtam, ránéztem az órámra, de még csak 1-et mutatott.

-Mi a baj?-kérdezte Jaeseop.

-Se-semmi-dadogtam, mert, ahogy átkarolt, miközben aludtam, arcom közelebb került az ő gyönyörű arcához. Aranyos macskaszája láttán elmosolyodtam, majd átöleltem és szorosan hozzábújtam. Ismételten elaludtam, de csak egy fél órácskára, mert Jaeseop fölébresztett, mégpedig úgy, hogy egy édes puszit nyomott a homlokomra.

-Menjünk tovább, hogy mi legyünk az elsők!-mondta.

-Rendben-bólintottam, majd fölálltam. Még picit fájt a lábam, de már rá tudtam állni. Összepakoltunk, majd követtük tovább a jelzéseket. Sikeresen meg is találtuk a negyedik borítékot, amiből kiderült, hogy az ötödiket is ott kell valahol keresni. Szétváltunk és úgy kerestük, végül megtaláltam egy kivágott fa törzsében elrejtve. Kibontottam, és egy kérdés állt rajta: Mi a legnagyobb kincs, ami megadatik mindenkinek? Elkezdtünk gondolkodni rajta, közben jó alaposan szemügyre vettem a papírt. A hátoldalán is volt egy utasítás: gyertek vissza a táborba, és a helyes választ a táborvezetőnek kell elmondani. *Remek, egy találós kérdés miatt kellett órákat gyalogolnunk?* Elindultunk visszafelé Sokkal gyorsabban haladtunk, főleg, hogy pirkadni kezdett. Egyszer csak hirtelen beugrott.

-Megvan!-csaptam a tenyerembe. A szeretet, ez a megfejtés.

-Hmm, igen, igazad lehet! Gyere, siessünk vissza!-mondta, majd megfogta a kezem, rám mosolygott és indultunk tovább. A végén már futottunk, ahogy megláttuk a völgyet. A piros jelzésről is láttunk érkezni embereket, és gyorsabban futottunk, nehogy megelőzzenek minket. Szerencsére mi értünk előbb a táborvezető faházához, így minket hívott be elsőnek, és nem a másik csapatot, akik csak egy pillanattal később értek oda. Kézen fogva álltunk a táborvezető előtt.

-Nos, mi a helyes megfejtés?-kérdezte. Jaeseopal egymásra néztünk, elmosolyodtunk, majd egyszerre válaszoltuk:

-A szeretet!!

A táborvezető mosolygott egyet, majd beírta a kis füzetébe, hogy mit válaszoltunk, és az időpontot is. Utána kisétáltunk a faházból, ahová időközben több csapat is visszaért, és kíváncsiak voltak, hogy mit mondott a tanár. Persze nem mondtunk nekik semmit, sőt azt sem, hogy mi milyen megfejtésre jutottunk. Kézen fogva sétáltunk vissza a mi kis faházunkhoz, ahol nagyot sóhajtva borultam az ágyra. Jaeseop is leült mellém, majd közelebb hajolt, megsimogatta a karom, és így szólt:

-Igénybe venném a masszázs szolgáltatásodat-mosolygott huncutul.

-Mooooost~?!-húztam el a szó végét.

-Igeeen~-nézett rám a gyönyörű macska szemeivel. Szinte olyan volt, mint a Shrekből a kandúr, mikor cukin könyörög. Nem tudtam neki ellenállni.

-Rendben, de előbb letusolok. 

-Oké-mondta, majd hasra vágta magát az ágyon.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd fölvettem egy farmer rövidnadrágot és egy pánt nélküli felsőt. Hajat is mostam, de nem szárítottam meg, így az még vizes volt kicsit. Azért bokámat még kicsit betekertem egy rövidebb fásli darabbal. Lehuppantam Jaeseop mellé az ágyra. Olyan édesen szundikált. Nem volt szívem fölébreszteni. Közel hajoltam hozzá, olyan halkan szuszogott, mondom leellenőrzöm már, hogy jól van-e.XD Hajamról egy vízcsepp lecsöppent az arcára, mire felszisszent. Kinyitotta szemét. Mozdulni se bírtam, elvesztem gyönyörű szemeiben. Leesett neki a szitu, mire egy gyors puszit nyomott az arcomra, hogy kizökkentsen álmodozásomból.

-Masszázst kértem, nem telepatikus gyógyítást-nevetett.

-Jaj, olyan vagy! Nah, tessék visszafordulni. Mellesleg te nem akarsz előbb letusolni?

-Talán büdös vagyok?-kuncogott.

-Nem, de úgy mégiscsak jobb lenne, nem?-csaptam a hátára.

-Jó-jó, gyors leszek.

Fölpattant az ágyból, majd felsőjétől még előttem megszabadult. Alsó ajkamba haraptam, nagyon tetszett a látvány. Belefúrtam a fejem a párnába, miután bement zuhanyozni. Előkerestem a testápolómat, majd hátra vetettem magam az ágyon. Arra lettem figyelmes, hogy egy törölköző landol az arcomban.

-Hééé, normális vagy?-ültem föl az ágyon.

-Gondoltam ne lustálkodj, dolgod van-nevetett.

-Fuuu, te ezt még visszakapod!

-Hajjaj, de félek!

-Féljél is!-fölálltam az ágyról, majd szépen az ágy felé tereltem Jaeseop-ot. Mikor az ágy megállította, további lépéseit, leültettem az ágyra, majd mellkasánál fogva lenyomtam őt. Mellé térdeltem.

-Fordulj!

-Hűű, de kis tüzes valaki-cukkolt, közben átfordult és hason helyezkedett el. Fölé térdeltem, majd kezembe vettem a testápolót és kis pöttyöket nyomtam a hátára és a vállára. Először elkezdtem bedörzsölni a krémet a bőrébe, majd elkezdtem rendesen masszírozni. Közben Jaeseop nagyokat sóhajtott, még nyögdécselt is egyet-kettőt, amin jót mosolyogtam.

-Hmm, nagyon jó kezed van! El tudnám ezt viselni minden nap…

-Hehe, képzelem… Szereted, ha kényeztetnek, mi?

-Hát lehet az ilyet nem szeretni?

-És engem ki fog kényeztetni?

Egy gyors mozdulattal megfordult alattam, és máris egymással szemben találtuk magunkat. Felkönyökölt, mélyen belenézett a szemembe, majd hirtelen felült, közben magához húzott és megcsókolt. Nagyon meglepődtem. Természetesen visszacsókoltam, hisz erre vártam már mióta. Nyaka körül átfontam karjaimat, majd egyik kezemmel beletúrtam a hajába, közben ő egyik kezével oldalamat simogatta. A csók befejeztével lassan elhúzódtam tőle.

-Ha tudnád mióta vártam erre!-mondta csillogó szemekkel.

-Komolyan? Én is!-elmosolyodtam, és megöleltem.

A maradék két napot ugyanúgy töltöttük, mind eddig bármelyik másik napot, egy apró részlet kivételével, hogy most már együtt vagyunk. Mivel már régóta jó barátok voltunk, sok minden nem változott, leszámítva a csókokat és ölelkezéseket, de nem úgy viselkedtünk, mint egy friss szerelmespár. Nem tudom, hogy akik eddig kívülről szemlélték a kapcsolatunkat, azok mit gondolhattak rólunk. De most már nem érdekelt, mert nagyon boldog voltam. Az utolsó nap reggelén mondták el, hogy ki nyerte a „kincskeresést”. A mi csapatunk nyerte, úgyhogy nagyon ásznak éreztük magunkat. Jó kis 3 nap volt, lehet máskor is eljövök egy hasonló kirándulásra. A végkifejlet pedig ennél jobb nem is lehetett volna. 

Love-blood /Lee Joon/

Hamarosan karácsonyeste. Ismét egyedül. Nem szeretem a karácsonyt, igazából semmi jó emlékem nem fűződik hozzá. Mióta eljöttem otthonról…Otthon..nem lehetett azt otthonnak nevezni. Már tűkön ülve vártam, hogy befejezzem a gimit és egyetemre menjek, lehetőleg jó messze szülővárosomtól. Aztán szépen befejeztem az egyetemet, kerestem munkát már az utolsó évben, és találtam egy jó kis albérletet is. Tökéletesen megfelel, míg nem tudok egy lakást venni. Többségében hasonló korúak laktak a házban, mint én.

Egyik nap egy csöppet fura pasast láttam bemenni az enyémmel szemben lévő lakásba. Magas volt, picit hosszabb, szemébe lógó sötét haj és bőrdzseki volt rajta. Meg kell hagyni nagyon dögösen nézett ki, de még nem beszélgettünk. Sőt, igazából senkivel sem láttam, hogy beszélgetne, vagy találkozna valakivel.

Karácsony előtti héten furcsákat kezdtem el álmodni. Egy sötét idegen alak suhan be az ablakomon, körbejár a szobában, majd lassan rám mászik és a nyakamba liheg. És én nem tudok semmit tenni, mert tehetetlenül fekszem az ágyamban. Legutolsó álmomban meg is csókolt, végignyalt nyakamon, majd kitátotta száját, szemfogai meghosszabbodtak és belemélyesztette azokat a nyakamba. Hirtelen föl is riadtam álmomból, majd mintha egy árnyat láttam volna. Fölkapcsoltam lámpámat, de semmit nem találtam. Lehet, már agyamra megy az álom, meg az a sok hülye film. *Vámpírok..na persze, nem léteznek vámpírok.* Majd visszafeküdtem aludni.

23-án dolgoznom kellett még. Miért is ne lehetett volna elengedni azt az egy napot? Na, mindegy. Savanyú képpel indultam munkába. Egész nap olyan semmilyen volt a hangulatom, mindenkivel csak morogtam és még egy mosolyt is alig tudtam kierőszakolni magamból. Persze mit ad isten? Túlórát. Remek. Fenomenális, de tényleg. Este fél 7 körül indultam haza. Örültem, hogy vége a munkának és 3 nap pihenő jön, de mégis nyugtalan voltam valami miatt. Az ajtóm előtt állva a kulcsomat kezdtem el keresni. Meg is lett. Kinyitom az ajtót, majd észreveszem, hogy az előszobában össze-vissza vannak a cipőim. Megijedtem. Az ajtó és az ablakok zárva voltak. *Valaki járt a lakásomban? És ha még mindig itt van?* Futottak át a gondolatok a fejemen. Kifordultam lakásomból és a szemközti lakásba gyorsan becsöngettem. Gyönyörű sötétbarna szempár figyelt rám, ahogy ajtót nyitott a fura fickó.

-Tessék? Mit szeretnél?- kérdezte.

-Szia. Én itt lakom a 10-es lakásban- mutogattam hátra az ajtóm felé- és úgy érzem idegen járt a lakásomban. Esetleg nem jönnél be velem, hogy együtt körülnézzünk?- kérdeztem.

-Attól tartasz, hogy még ott lehet?

-I-Igen- nagyot nyeltem. Hihetetlenek azok a szemek. És az ajkai…wow. Alsó ajkamba haraptam nem feltűnően.

-Rendben, menjünk.

-Köszi- mondtam és benyitottam ismét lakásomba.

Ő ment elöl, én pedig belekaroltam, és mögötte mentem. Akár filmbe illő jelenet is lehetett volna. Beértünk a nappaliba, és láttuk, hogy nyitva van az erkélyajtó. Benéztünk minden helyiségbe, végül a szobámba, ahol pár cuccom szét volt dobálva.

-Öhm, ilyen rendetlen vagy, vagy járt itt valaki és keresett valamit?- kérdezte. Szúrós pillantásokat vetettem felé, amiből lejött neki, hogy ez most nem a vicc helye, és nyilván nem én dobáltam szét a cuccaimat. Elmosolyodott ezen. *Édes istenem, milyen mosolya van.*

-Vajon ki és mit akarhatott?- kérdeztem.

-Hát nem tudom, de már lelépett.

-És ha visszajön??- kétségbeestem kicsit, féltem is. Mit csináljak?- a falnak dőlve csúsztam le ülésbe a földre. Még az is lehet, hogy remegtem is. Odajött hozzám, letérdelt elém, kezeit a vállamra tette, belenézett a szemembe és így szólt:

-Nyugi, minden rendben lesz! Ha szeretnéd, itt maradok veled éjszakára- ajánlotta fel. *Erre most mit válaszoljak?? Hisz még a nevét se tudom. Most beszéltem vele először, egy idegen, és máris engedjem meg, hogy nálam töltse az éjszakát? De ez most vészhelyzet.* Nagyot nyeltem:

-Me-megtennéd?- dadogtam kicsit.

-Persze, szívesen. Amúgy se nagyon hagynálak magadra ilyen állapotban- mondta.

-Köszönöm. Ja, és még valami!

-Mi az?

-Elárulod, hogy hívnak?- kuncogtam egyet.

-Jaj, bocsi, Lee Joon vagyok.

-Nem, semmi gond, hisz én ’törtem’ rád- nevettem. Én is bemutatkoztam neki, majd leültettem a nappaliban a kanapéra, míg összeszedtem a szétdobált cuccaimat. Az volt a legdurvább, hogy egy felsőmön kívül semmi sem tűnt el. Joonnak is mondtam, és nem lepődött meg annyira, mint ahogy vártam. Csöppet elgondolkozott valamin. Nem akartam megzavarni, így inkább bementem a konyhába és főztem teát. Odasétáltam a két bögre teával a kanapéhoz, de Joon hirtelen fölpattant.

-Egy pillanatra hazaszaladok. Kb. 2 perc és itt vagyok!- mondta. Le sem tudtam reagálni, hisz egy szempillantás alatt már az ajtón túl volt. Leültem a kanapéra, bevackoltam magam a bögre teámmal és bekapcsoltam a TV-t. Joon tényleg gyors volt, mert alig pislogtam kettőt, már újra itt is volt. Leült mellém és kezébe vette a bögrét, amit neki készítettem oda. Nem tudom mi ment a TV-ben. Nem tudtam koncentrálni, hisz a mellettem ülő dögös pasi elterelte a figyelmem. Arccsontjának íve kissé erős volt, mégis finom vonásai voltak. Picit teltebb ajkai és barna szemei egyszerűen lenyűgöztek. Erős, férfias nyaka, ahol egy szexi anyajegy pihent, még vadítóbbá tették ezt az embert. *Ilyen nincs! Nem létezhet ilyen pasi a földön. Hihetetlen.* Úgy érzem belezúgtam. Pillanatok alatt álomba ringattam magam Joon látványával.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de a tv még be volt kapcsolva, és a két bögrét pillantottam meg az asztalon. Kissé kényelmetlen volt, de ahogy rájöttem, hogy hol is fekszem, menten elpirultam és hirtelen fölkaptam a fejem. Joon ölébe borulva aludtam. Fogalmam sincs, hogy kerültem abba a helyzetbe, de kissé kínos volt számomra a helyzet.

-Bocsi!^^”- vakargattam fejem. Nem akartam ránézni, nehogy észrevegye, hogy zavarban vagyok.

-Semmi gond. Én fektettelek ide, mert majdnem ledőltél a kanapéról- mondta mosolyogva.

-Ohh értem. De mennyi az idő?- rápillantottam órámra. Pár perccel múlt 10 óra. Korgó gyomrom törte meg a tv halk zaját. Hoppá- nevettem el magam. Meg is feledkeztem, hogy mióta itthon vagyok nem is ettem. Te nem vagy éhes?

-Nem, köszi. Már ettem otthon, mielőtt csöngettél.

-Értem. Akkor én most összeütök valami ehetőt.

Eszembe jutott, hogy még milánói szósz volt lefagyasztva. Gyorsan kikaptam a fagyasztóból és betettem a mikróba olvasztóra. Közben egy adag spagettinek tettem föl vizet forrni. Míg a víz fölforrt, visszamentem a nappaliba, megkérdeztem Joont, hogy kér-e esetleg valamit. De nem kért semmit. Elkezdtünk beszélgetni erről-arról, hogy teljen az idő. Közben majdnem megfeledkeztem a kajámról. Kiszaladtam a konyhába, majd a spagettit beleszórtam a vízbe. Nem törtem kisebb darabokba, szeretem, ha hosszú a tészta és föl lehet tekerni a villára. Amíg megfőtt a tészta, nem mentem vissza a nappaliba, mert ismét ott ragadok, és túlfő a tésztám. Ránéztem a mikróban lévő szószra is. Kezdett már alakulni, de én is egyre éhesebb voltam. Mikor végre kész volt minden hozzávaló szedtem a tányéromra spagettit, majd bőven a szószból is, fölkaptam a villám és besétáltam a nappaliba. Leültem Joon mellé a kanapéra.

-Jó étvágyat!

-Köszi, megvan!- mondtam elégedetten. Jóízűen falatoztam a kései vacsorámból, közben Joon kapcsolgatta a tv-t valami nézhető műsor után kutatva. Ahogy a kaja vége felé értem, egyre jobban éreztem, hogy elszámítottam magam, és nem tudom megenni az egészet. Joon észrevette, hogy elkezdtem kínlódni az étellel.

-Megkóstolhatom?- kérdezte.

-Persze- válaszoltam. Várj, hozok egy másik villát!

-Ó, nem szükséges, jó lesz a tiéd is, természetesen, ha nem zavar- mondta. Hát rendben, ha így akarja, engem nem zavar. Föltekertem a villára egy kisebb falatot, közben Ő közelebb húzódott és a szájába adtam. Egy-két szál spagetti lecsúszott a villáról, így a végét fölszívta, amitől picit maszatos lett a szája széle. Jót nevettem rajta, majd szúrós tekintete miatt gyorsan letöröltem inkább. Megfogta a karom, majd a szemembe nézett. Teljesen rabul ejtettek gyönyörű szemei. Közeledni kezdett felém, majd ajkunk végül összeért. Finom, édes kis csók volt. Mintha megállt volna az idő arra a pillanatra.

-Hmm, ez isteni volt- mondta. Repetázhatok?

-A spagettiből?

-Hát, nem feltétlen. Én most valami édesebbre vágyom!- mondta és újra megcsókolt. A tányért majdnem elejtettem, mire mindketten belemosolyogtunk a csók végébe.

-Na, ezt még el kellene pusztítani- mutogattam a tányérra. És még van egy adag a konyhában.

-Holnap is jó lesz még- mondta Joon. De ezt most megeszem- és egy gyors mozdulattal kikapta a kezemből a tányért.

-Hékás, és ha én még enni akartam volna belőle?

-Tudom, hogy nem! Látszik rajtad!- nevetett.

-Fuuu te!- mondtam csípőre tett kézzel. Beleöklöztem a vállába. Meg se kottyant neki, mert olyan izmos válla van. Ahogy megette a maradék pár falatot kikaptam a kezéből a tányért plusz a két bögrét is a kezembe vettem, és kimentem a konyhába. Észre se vettem, hogy utánam lopakodott.

-Most megsértődtél?- kérdezte miközben karjait átfonta derekam körül. Megijesztett. Azt hittem még a nappaliban van.

-Tudod, hogy megijesztettél ám! Gyors és halk vagy! És imádsz emberek háta mögé lopózni vagy csak engem tisztelsz meg ezzel, és hozod rám a frászt?

-Hááát, nem panaszkodom.

-Na, ez aztán a válasz.- azt nem mondom, hogy nem örültem, ahogy átkarolt és közel éreztem magamhoz. Szívem majd’ kiugrott a helyéről, olyan izgatott voltam. Sőt, még az előző csókunk is teljesen bennem volt. Hiszen még nem is ismerem, de belezúgtam, vagy legalábbis tetszik, ez tuti. Megfogtam a kezét, szembe fordultam vele, majd így szóltam:

-Tudod, hogy nagyon dögös vagy?

-Tudom- mondta, egy iszonyatosan huncut mosoly kíséretében.

-Látom egó az van!- nevettem el magam.

-Jól van na, de olyan jó ezt csinálni.

-Veszem észre. Na, ezt még elmosom, addig menj vissza a nappaliba- mondtam. Ahogy végeztem a mosogatással, feltűnt, hogy felettébb nagy a csönd a nappaliban. Még jó, hogy csend volt, hisz a tv ki volt kapcsolva, Joon pedig sehol. Végül a kis trollt a szobámban, az ágyamban találtam meg, nem is akárhogy! Csak egy fekete atléta volt rajta, miután pólóját levette, és egy alsógatya. Nagyot nyeltem, szívem a torkomban dobogott. Meztelen, izmos vállát meg akartam simítani, majd végig izmos mellkasát is. Kíváncsi voltam felsője alatt megbújó kockáira is. Megnyaltam, majd óvatosan beleharaptam alsó ajkamba. Észrevettem, hogy Joon elmosolyodik. *Basszus, biztos látta, hogy őt nézem, és mit csináltam.* Joon továbbra is csak mosolygott. Nem tudtam mire vélni, és kicsit zavarba is hozott.

Egy pillanat múlva már ki is fordultam a szobából, hogy némi levegőhöz jussak heves szívverésemtől, amit Joon látványa okozott. Bezártam a bejárati ajtót, minden lehetséges módon, lekapcsoltam a lámpákat, majd a fürdőszobában átvettem a pizsamámat, ami egy lenge rövidnaci és egy hosszabb és bő póló volt, majd visszamentem a szobámba.

-Az a póló vagy két számmal nagyobb, mint te- kuncogott Joon.

-Tudom, és baj?- vontam vállat.

-Neem, dehogy. Könnyebb tőle megszabadulni!- nevetett.

-Nagyon vicces. Mellesleg, azt te csak hiszed!

Behuppantam mellé az ágyamba, majd magamra húztam a takarót. Éreztem, hogy eléggé mozgolódik mellettem, hát megfordultam. Nem kellett volna. Meztelen felsőtestével találtam szembe magam. Ajkamba haraptam. Szerintem a szívverésem vagy kettőt tuti kihagyott. *Meg akarom érinteni. Meg akarom simogatni. Magamhoz akarom ölelni!*

-Csak nyugodtan.- mondta, mire én hatalmas szemekkel bámultam rá. *Hogyan? Hogyan tudta, mire gondolok?*

-Majd elmesélem.- mondta, és hirtelen olyan álmosság jött rám, hogy a szemeimet, még ha akartam, se tudtam volna nyitva tartani.

A függönyön keresztül beszűrődő napfény keltett. Decemberben imádom a legjobban, ha süt a Nap. Üres volt az ágy mellettem. Csak egy cetlit pillantottam meg, amin ez állt: Jó reggelt~ El kell intéznem pár dolgot, de ha szeretnéd, hogy ma is őrizzem az álmod, 6 után megtalálsz otthon.” Elmosolyodtam kis üzenetén. Kikeltem az ágyból, elmentem zuhanyozni, reggeliztem, majd elkezdtem takarítani kicsit, végül megfőztem a vacsorát. Délután ledőltem pihenni, mert fáradt voltam. El is aludtam. Szinte fölriadtam, mikor valaki lihegését éreztem a nyakamon. Egy férfi volt az. Mozdulni se bírtam. Hang is alig jött ki a torkomon, szóval sikítani se tudtam. *Joon! Joon! Kérlek segíts!!*- mondogattam magamban. Már láttam, ahogy száját tátja, és szemfogai meghosszabbodnak támadómnak. Ekkor egy ismerős alak tűnt föl a szobában, és hihetetlen gyors mozdulattal rúgta le rólam az ismeretlen férfit.

-Tudtam, hogy te jártál itt tegnap, te mocsok! Itt hagytad a szagod!- mondta Joon.

-Nocsak-nocsak, Joon öcskös, látom felnőttél és erősebb lettél. De ez ellenem édeskevés!- mondta, morgott egyet, majd Joon felé indult. Joon kitért előle, egy pillanat alatt a háta mögé került, és padlóra küldte ellenfelét. Majd elővett egy fecskendőt, és valami piros cuccot adott be az idegennek.

-Elég volt most már a pusztításaidból. Itt az ideje az elmúlásodnak! Mai napon 500 éve, hogy ilyen lettél, ugye tudod? És most, pusztulj!

-Te aljas!! Honnan jöttél rá, hogy most van az átalakulás-fordulóm? És, hogy ilyenkor tudsz megölni?- nyögte ellenfele.

-Rain mondta.

-Te…te…! Az nem lehet! Miért? Miért pont Te?

-Engem választott utódjának. Te nem voltál megfelelő személy.

-És honnan szedtél szerelem-vért?

-Vajon honnan?- Joon felém pillantott.

-De hisz, tegnap jártam nála, nem hiszem el, hogy vele töltötted az éjszakát és máris beléd zúgott! Az lehetetlen!

-Pedig igaz! Hisz, te magad is érzed, ahogy szépen felperzsel a vére.- mondta Joon. *Az én vérem? De hogyan?* Ekkor nyakamhoz kaptam. *Áááh, ez fáj*

-Bocsi!- mondta Joon. De nem tehettem mást.

-Elfedted a nyakán a fogaid nyomát? Te dög!!

-Igen, elfedtem, hogy ne vegye észre, és hogy ne fájjon neki, de ahogy elkezdett benned dolgozni a vére, megmutatkozott a helye.- Joon egy-két félő pillantást vetett felém, ahogy a nyakamat szorongattam a lüktető fájdalomtól. De lassan kezdett enyhülni. Mikor az az ismeretlen már nem vergődött úgy, majd szépen lassan porrá vált.

-Ez-ez mi volt?- néztem kérdőn Joonra.

-Mindent elmagyarázok, de előbb ezt eltakarítom.

Én ott maradtam az ágyamon ülve, és nem maradt más, csak a döbbenetem. A nyakamat még mindig fogtam. Olyan furcsa volt, hogy egy harapásnyom volt rajta. A fogak helyét érezni lehetett.

-Ne haragudj, hogy megharaptalak.- ült le mellém megbánó tekintettel. De szükség volt rá.

-Ho-honnan tudtad, hogy én…?

-Hogy szerelmes lettél belém? Megérzés és gondolatolvasó is vagyok.

-Akkor mindent….? Tegnap…? Neeee.

-Igen, hallottam, ahogy az ajtóban ácsorogva a testem méregetted.

-Istenem. Most nagyon zavarban vagyok. De várj! Megérző, gondolatolvasó és vámpír is???

-Nos, igen- vakargatta a fejét. Vámpírok gyereke vagyok, és mindkét szülőm képességét örököltem.

-Az a Rain akit említettél, ő..?

-Az apám. A támadód pedig a féltestvérem volt. Még előttem született, még mielőtt anyámat megismerte apám, egy halandó nőtől volt. De a nő eltaszította a kisgyereket, így apám nevelte, de ahogy felnőtt és rájött a dolgokra, teljesen kifordult önmagából, és minden halandó nőt ellenségének tekintett.

-Értem. És, most mi lesz?

-Itt maradok veled. Örökre.

Szavai hallatán megszólalni sem tudtam. Csak néztem rá, Ő fogta a kezem, majd szorosan magához ölelt. Hihetetlen érzés volt karjaiban lenni. Elég sokáig ültünk így, ölelkezve, szótlanul, mert már sötétedett, mire föleszméltem korgó gyomromra. Összenéztünk, elmosolyodtunk, majd megcsókoltuk egymást. Pólóján keresztül mellkasára tapasztottam kezem, közben beleültem az ölébe. Végül pólója alatt simogattam kockáit, kicsit csikis lehetett, mert belemosolygott a csókba, majd hátra döntötte magát és húzott engem is magával. Feje mellett megtámasztottam magam, és mélyen sötétbarna szemeibe néztem.

-Köszönöm. Köszönöm, hogy felejthetetlenné tetted a karácsonyestémet! Erre mindig szívesen fogok visszaemlékezni.

-Én is köszönöm, hogy nekem adtad a szíved, és nem menekültél el! Remélem, készen állsz az örökkévalóságra velem, mert hamarosan te is olyan leszel, mint én!

-Már alig várom!- mondtam, majd hagytam, hogy nyakamnál matasson nyelvével, végül megharapott, és engem mérhetetlen nagy boldogság járt át.