Park /Optional bias/

-Mondhatok valamit?-szorosan magához húzott és átölelt. Kezei hátamon és derekamon pihentek. Egy darabig nem mondott semmit, csak így álltunk. Gyönyörű őszi nap volt. A parkban sétáltunk, kéz a kézben. Nagyon boldog voltam. Talán azt volt eddig életem legboldogabb napja. Már két hónapja jártunk. Büszkén fölvállaltuk kapcsolatunkat. Tényleg egy gerlepár voltunk.

Picit elhúzódott tőlem, megfogta államat, mélyen a szemembe nézett, majd így szólt:

-Szeretlek! Örökké veled akarok lenni!-elmosolyodott, várta a reakciómat. Nem tudtam megszólalni. Nem gondoltam, hogy Ő fogja hamarabb kimondani, ráadásul pont ezen a napon. Még szorosabban magadhoz öleltem, arcomat beletemettem mellkasába. Akaratlanul is könnyfátyol lepte el szemeimet. Ennél boldogabb jelen pillanatban nem is lehettem volna.

-Köszönöm-feleltem szipogva pár perc után. Hátánál megmarkoltam pólóját és belecsókoltam a nyakába, majd édesen ajkaimra tette sajátját és megcsókolt. Legszebb csókom volt.

Hiányzol. Üres mellettem az ágy. Gyakran fölkelek az éjszaka közepén Téged keresve. De nem talállak. Mert nem vagy itt. Mondd miért? Azt mondtad örökké velem leszel. Mégis elmentél és csak úgy eltűntél. Megértem a katonaságot, de miért kellett eltűnnöd? Miért játszottál a tűzzel? Én nem számítottam akkor Neked? Miért nem adsz magadról hírt? Valami apró jelet. Nem érezlek magam mellett, ez kikészít. Nem hozod a reggeli kávémat az ágyba. Nem kapok Jó reggelt és Jó éjt csókot. Nem tart senki a karjaiban.

Az első naptól kezdve visszaszámoltam, mikor láthatlak újra. De Te elrontottad. Mindent elrontottál! Tehát, mikor elmentél, az tényleg búcsúcsók volt…nem hittem volna.

Számomra csak Te léteztél és létezel még most is! Még bízom benned. De meddig? Már két év eltelt. Miért nem vagy még itt? Miért nem vagy még mellettem? Át akarlak ölelni! Érezni akarom az illatodat! Érezni akarlak Téged! Téged, senki mást!

Nélküled még a sütemény se édes, a sós nem sós és a víznek is furcsa íze van. Úgy érzem, mintha megállt volna körülöttem az idő. Semmi sem változik, még szomorúságom és szerelmem sem. Semmi.

Azt mondtad vigyázni fogsz rám. Bárhol is legyél, mindig érezni foglak Téged. Akkor most miért nem vigyázol rám? Miért nem érezlek? Csak egy apró fuvallatot, bármi, amitől újra magam mellett érezhetlek. De nem sikerül. A fényképed a falon… Mintha már nem mosolyognál, mintha nem is Te lennél, hanem egy idegen. Veled együtt Én is elvesztem. Nem találom a helyem, még itthon sem. Tudod, a minap kisétáltam a parkba, ahol először kimondtad a bűvös szót. Azt hittem ez a csöpp szó mindent képes megváltoztatni. Változtatott is. De milyen irányban? Nem így gondoltam a változást. Leültem a padunkra és csak vártam. Vártam, hátha felbukkansz és meglepsz valamivel. De nem. Te nem jöttél. Csak ültem, közben rápillantottam a gyűrűs ujjamra. Elgondolkoztam. Férjhez megyek Én valaha is? Te lettél volna az az ember, aki szerettem volna, hogy megtegye ezt, de így…

Én hinni akarom, nem én HISZEM, hogy visszatérsz. A szíved vissza fog húzni. Bárhol is legyél, bármit is csinálj, itt leszel újra velem. Nem számít, mennyit kell most már várnom. Nem fogok többet sírni. Várni fogok. Élem tovább a kis hétköznapi életemet. Ezt a két évet most mélyen el fogom temetni magamban. Újult erővel kezdek neki mindennek. Erős leszek!

Eltelt a következő év is.

Majd még hat hónap.

Közeledett a szülinapom. A napján elmentem ismét abba a kis parkba. Leültem a padunkra. Sütit is vittem magammal. A kedvenc sütinket. Üldögéltem, eszegettem a sütimet, majd elkezdtem dúdolgatni is. Teljesen elvarázsolódtam. Egyszer csak egy nagyon édes kiskutya szaladt hozzám. Leült elém, fejét kicsit oldalra billentette és csak nézett rám. Póráz volt rajta. Megfogtam póráza végét, gondoltam csak elszakadt valakitől. Egy másik padhoz vezetett. Ült ott valaki. Háttal ült, nem láttam az arcát, de egy férfi volt. Majd a kutyus az utolsó pillanatban odarohant a férfihez. Mikor fölállt ismerős illat csapta meg orromat. Egy darabig csak ott állt és nem csinált semmit. Nem mertem közelebb menni vagy nem is akartam. Lábaim nem akartak mozdulni. Lassan megfordult… Elkezdtem remegni, ahogy arcára pillantottam. Szívem olyan hevesen dobogott, mint még soha. Táskámat és a sütis zacskót leejtettem kezemből, majd lábam hirtelen megindult. Éppen felé tartottam. Ő volt az. Visszajött, és most újra találkozunk. Kitárta karjait. Beleomoltam ölébe. Szorosan magához ölelt. Megmarkoltam pulcsiját. Arcomat beletemettem mellkasába. Patakokban potyogtak könnyeim.

-Te..te vagy az! Visszajöttél! Épségben vagy!-Ő is sírt. Még mindig remegtem, mint a magányos cédrus. Egy dolgot leszámítva: nem voltam magányos!

-Örökké Veled leszek! Már akkor megmondtam Neked, és ezen semmi sem változtathat. Szeretlek! Boldog Születésnapot!-mondta és megcsókolt. Hosszú, szenvedélyes és erőteljes csók volt. Mindent beletettetünk abba a csókba.

-Kérdezhetek valamit?-ugyanabban a parkban. Ismét egy jeles alkalomkor. Feltett egy kérdést. Bólintottam. Még mindig öleltem.

-Leszel a feleségem? 

Megszelídítsem? /Hoon/

Mostanában nagy sürgés-forgás volt a mellettetek lévő háznál.

-Lehet megvették? Láttam az eladó táblát rajta, de sose láttam itt senkit a ház után érdeklődni.

Kertes házban laktok már régóta, mikor kicsi voltál akkor költöztetek ki a belvárosból inkább a kertvárosba. Egy dolgot nem szerettél a házban: túl közel lett építve a két ház egymáshoz és a te szobád ablaka kb pár méterre volt a másik ház ablakától, csak egy fa volt a kettő között, mint az amerikai filmekben. Simán át lehetett mászni a fán keresztül egyik ablakból a másikba. Szerencsére az előző családnak egy 10 éves kislánya volt, és az övé volt az az emeleti szoba. Reméled, hogy az új családnak se lesz másként.

Délután volt, és meglehetősen meleg is. Kutyádnak vittél friss vizet. A kerti csap nem a ház mögötti udvarrészen, hanem elöl a kapunál. Mikor előre ballagtál, begurult egy kocsi a szomszédos ház elé. Nem volt ismerős. *Biztos az új lakók. Ezt meg kell néznem!* Közben elkezdted engedni a vizet a tálba. Felpillantottál, a kocsi felé néztél, és akkor egy irtó helyes srác szállt ki az autóból. Még a szád is szinte tátva maradt. Izmos vállán, karján és mellkasán meglehetősen feszült a pólója, ami egyből elnyerte tetszésed. Ahogy jobban nézted, kicsit nyuszira hasonlító arca volt. De miközben nem figyeltél a kutyád táljából már csordult is kifelé a víz, és mivel elég nagy vízsugárral engedted, jól lefröcskölt téged is. Hirtelen megugrottál kicsit, mert hideg volt a víz, gyorsan elzártad, majd letetted a tálat és a ’Fenébe!’ felszólalással néztél végig magadon. Megfordultál, fölkaptad a tálat és remélted, hogy az ismeretlen helyes srác nem vette észre a kis akciódat. Magadban morogva viharzottál be a szobádba száraz ruhát fölvenni. Hiába van nyár és meleg, csurom vizesen nem rohangálhatsz a házban.

Késő délután apukád megkért, zárd be a kutyát, mert locsolni szeretne, de előtte még a paradicsompalántákat is meg kell locsolnod. *Remek, megint vizeskedés.* Rákötötted a slagot a kerti csapra, majd abból engedted a vizet a locsolóba. A harmadik körnél már eléggé untad a dolgot és teljesen kinyitottad a csapot.

-Jól mutat a kezedben a slag!-jött a hang. Hirtelen azt se tudtad ki szólt hozzád, fölnéztél és az új szomszédod állt a kaputoknál. Igen ám, de nem figyeltél és a slag elszabadult. XD Össze-vissza csapkodott és te már megint csurom víz lettél, de most tetőtől-talpig. Szomszédod a hasát fogta a röhögéstől, majd bement a kapun, segített volna elzárni a csapot, amitől időközben te eléggé eltávolodtál. Jobban mondva a slag elterelt onnan. Végül sikerült megfognod az elszabadult slagot és visszalépkedtél a csaphoz, addigra szomszédod is odaért, de ahogy belenéztél szemébe megállt számodra az idő. Egyből rabul ejtettek szép barna szemei, és nem akarózott szép arcáról levenned a szemed. Közben a slag még mindig a kezedben volt és pálmafaszerűen ömlött belőle a víz, Őt is bőséges vízzel ellátva. Mikor észbe kaptál elzártad a csapot.

-Az egy dolog, hogy jól áll a kezedben, de ön- és közveszélyes vagy vele!-nevetett.

-Hahaha, nagyon vicces vagy! Mellesleg ki engedett be? És miért vagy itt?

-Át akartam jönni bemutatkozni, de megláttam, hogy szerencsétlenkedsz és muszáj volt bejönnöm, bocsánat.

-Szerencsétlenkedtem? Miattad meg a hülye beszólásod miatt volt! És nem igyekeztél te sem elzárni a csapot!

-Jól esett a zuhany ebben a nagy melegben!-nevetett. Valahogy nem hatott meg a viccelődése, szemedet forgattad, hogy egy idióta szépfiú lesz a szomszédod. Szemforgatásod közben tekinteted letévedt a fiú felsőtestére. Vizes pólója teljesen hozzátapadt kidolgozott felsőtestéhez, még a kockái is kirajzolódtak a pólón keresztül. Nagyot nyeltél.

-Ja, mellesleg Hoon vagyok~!-mutatkozott be.

-Öö, igen, szia, én pedig ________-válaszoltál vissza.

-Örülök. Huh, de meleg van, azt hiszem ez nem kell-és abban a pillanatban meg is szabadult felsőjétől.

*Úristen, most komolyan itt vetkőzik előttem? Normális? Még csak most ismerkedtünk össze és máris vetkőzik?*-ajkadba haraptál.

-Talán zavar?-kérdezte.

-Neeem~ Vagyis, kicsit furcsa, hogy most ismerkedtünk össze és máris vetkőzöl a kertünkben-elmosolyodtál közben.

-Tényleg, bocsánat.

-Semmi baj, miattam lettél vizes. Hozzak egy törölközőt?

-Á, nem szükséges, meleg van, meg amúgy is itt lakom a szomszédban!-kuncogott. Ööhm, khm, lenne kedved valamelyik nap meginni valamit?-kérdezte.

-Pe-persze!-bólintottál.

-Remek, akkor én most megyek is. Szia~!-búcsúzott el és kisétált.

-Szia~-mondtad. Ja, és legközelebb ne sétálj be csak úgy! Most szerencséd volt, hogy zárva van a kutya!-szóltál utána.

-Rendben, majd óvatos leszek-mondta és eltűnt a házban.

Befejezted a locsolást, majd elvonultál zuhanyozni. Vizes hajjal léptél be a szobádba és láttad, hogy még nincs lehúzva a redőnyöd. Odasétáltál az ablakodhoz, majd álladat kerested a földön. Az lett az Ő szobája, ami a te ablakod felé néz. *Remek* Épp elsétált az ablaka előtt és kipillantott, te még mindig ott álltál.

-Te leskelődsz utánam?-kérdezte kihajolva ablakán.

-Majd pont, cöh…-mondtad, és lehúztad redőnyödet. Nem teljesen engedted le, hogy azért levegő is jöjjön be. Még leültél gépezni kicsit. Kis idő múlva valami borzasztó zene ütötte meg a füled. Hoontól jött. Nem szereted az üvöltözős, nagyon zúzós zenéket. Időközben Ő bejelölt ismerősnek. Egyből rá is írtál, hogy halkítsa lentebb a zenét.

-Mi az, talán nem tetszik?-jött a válasz.

-Nem! És amúgy is 10 óra után lentebb vesszük a hangerőt!

-De ez még nem is hangos!

-Szerintem ne akard magadra haragítani a szomszédokat az első este!

-Igenis, értettem!-lentebb tekerte a hangerőt. Öhm, azóta megszelídítetted?XD

-Mi van? Mit?

-Hát a slagot!

-Bolond! Na, megyek jó éjt~!

-Mást is megszelídíthetnél…~

-Perverz! Ne így próbálj meg bevágódni, mert nálam ez nem működik!- és már le is léptél, kapcsoltad is ki a gépedet. Eleinte nem tudtál elaludni, forgolódtál, folyton csak Hoon járt az eszedben. Mikor álomba merültél, persze vele álmodtál. Azt álmodtad, hogy átmászott hozzád a fán és bejött az ablakodon az éjszaka közepén és se szó, se beszéd egyből letámadott….

Reggel a párnádat ölelgetve ébredtél fel. Mély nyomot hagyott benned az álom, eléggé élethűre sikerült. Nem tudtál másra gondolni, csak az álmodra. Akármit csináltál, bevillant pár kép. Még jó, hogy egyedül voltál otthon és kiadtad magadból, amit akartál. XD Eltelt pár hét és nem történt semmi. Majd egyik este rád írt, hogy ráérsz-e, mert a megbeszélt iszogatást megejthetnétek. Igent mondtál neki. Pár pillanat múlva már az ablakodban is volt egy üveg bor kíséretében.

-Megőrültél? Normális vagy? Mit csinálsz?-csak úgy záporoztak a kérdések a szádból.

-Nyugi már, na! Helyszínt nem beszéltünk, gondoltam átugrom hozzád. Jó, hogy itt ez a fa-nevetett.

-Hoon, te nagyon lökött vagy! És ha leejted a bort? Mi lett volna?

-Ááá, szóval nem az érdekel, hogy esetleg mi lenne velem, ha leesek, neeem, téged a bor izgat, nehogy eltörjön. Jól van, ezt megjegeztem ám! De még visszakapod!

-Jól van na, ezt a slagos beszólás miatt kaptad!

-Valami újat kell kitalálnom!

Kibontotta a bort, leültetek ágyad elé a földre, te valami értelmes műsort kerestél a TV-ben. Persze nem volt semmi. *Oké, akkor legyen film* Kerestél a DVD-id között valami olyan filmet, amit ketten is nézhettek. *Á, Step up, imádom!*

-Öhm, szereted a táncos filmeket? Van kedved megnézni a Step up-ot? Vagy keressek mást?

-Jó lesz az.

Betetted a filmet, majd visszaültél Hoon mellé. Mivel nem volt nálad pohár így üvegből ittatok, egymás után… De nem érdekelt. Fél óra után már nem tudtál csak a filmre koncentrálni és lassan kezdted érezni a bor hatását is, elvégre az üveg háromnegyedét már megittátok. Kicsit fészkelődni kezdtél. Hoon elkezdte simogatni a karodat. Beleborzongtál. Fejedet ráhajtottad vállára, majd átkarolt. Néztétek tovább a filmet. Egyszer csak megfogta álladat, odahajolt hozzád és megcsókolt. Csókja gyengéd és óvatos volt, hisz nem tudta hogyan fogsz reagálni rá. Nem toltad el magadtól, viszonoztad csókját. Átkarolt, elkezdte simogatni oldaladat. Belementél a játékba, végül is nem vagy már kislány. J  Tovább léptetek. Egy pillanat alatt lekapta rólad a felsőt és befektetett az ágyadba. Te is lehúztad pólóját, majd kezed végigsimítottad kidolgozott felsőtestén. Közben Hoon csókolgatott, nyakadon is és mellkasodon is. Amit pár hete álmodtál, majdnem ugyanúgy meg is történt. Leszámítva a letámadásos résztXD Pozitívan csalódtál Hoonban. Eleinte üresfejű, macsó szépfiúnak tartottad, aki csak arra játszik a szaftos beszólásaival, hogy ujja köré csavarjon egy lányt. De mikor kiosztottad, hogy ez nálad nem működik, visszafogta magát. Lehet csak próbálkozott, hogy hogyan vehetne le a lábadról.

Csókjai egyre hevesebbek lettek, majd mikor csak egy szál alsóban voltatok, kezed végighúztad kidudorodó férfiasságán, majd így szóltál:

-Na, szeretnéd, hogy megszelídítsem?

Elhagytál, de megvártalak... (Soohyun)

-Sajnálom Soohyun, de így lesz mindkettőnknek a legjobb!-mondtad, közben kezeiteket összekulcsoltátok. Egy könnycsepp szaladt végig kedvesed arcán. *Ne, kérlek ne sírj, mert nekem is megszakad a szívem!*-magadba fojtottad érzelmeidet.

Flashback:

Aznap nagyon boldog voltál, először töltötte nálad a teljes éjszakát, és felejthetetlen volt. Kulcsot már adtál neki, de még sosem maradt nálad végig. De megtört a jég. Madarat lehetett veled fogatni. Boldogságodat főnököd törte meg. Hihetetlen, de megkaptad az állást a cégen belül Amerikában, amire még kb egy évvel ezelőtt jelentkeztél. Mikor még Ő nem volt veled… *Hogyan mondjam el neki? Távkapcsolat? De az sosem működik nagyon jól. Elfoglalt leszek a munka miatt, nem lenne rá időm és az időeltolódás is… Nem hívhatom magammal, most fog debütálni a bandával. Lehet, hogy ez itt a vég? Csak ennyi volt megírva kettőnknek? Az nem lehet, hogy így legyen vége*-a gondolatok csak úgy rohangáltak a fejedben. Munka után nem egyből haza mentél, lementél a partra sétálni és gondolkodni kicsit. Naplementében indultál hazafelé. A nyugovóra térő Nap erős színei akár a te szívedből is előtörhettek volna. Mikor hazaértél Soohyun még nem volt otthon. Általában próba után mindig hozzád ment. *Ma is sokáig vannak bent…szegények nagyon fáradtak lehetnek.* Összedobtál egy kis könnyű vacsit, majd elkezdtél a neten böngészni lakás után kutatva New Yorkban. Kulcscsörgésre lettél figyelmes, Soohyun volt az. Gyorsan fölpattantál és kinyitottad neki az ajtót. Hulla fáradtan, szinte beesett az ajtón. Leült a kanapéra, relaxált egyet. Akármilyen fáradt is volt, rád mindig volt ideje. Olyan 10 perc után utánad ment a konyhába, épp a vacsorát melegítetted, mire átkarolta derekadat és belecsókolt a nyakadba, és arcát továbbra is nyakadba temette. Imádta a parfümöd és a bőröd illatát, ezt szinte minden nap szóvá is tette.

-Milyen napod volt?-kérdezte, közben leült az asztalhoz.

-Hosszú és nehéz-felelted, de sóhajtottál egyet és arcodra volt írva, szomorú vagy kicsit. Sose tudtad 100%osan elrejteni érzelmeidet mikor kellett volna.

-Valami baj van?-kezedért nyúlt, és megfogta.

-Új munkaköröm lesz-kezted.

-Az nagyszerű!

-Nem…nem mert…-mély levegőt vettél-….New Yorkban.

-Ilyen hirtelen?

-Igazából egy éve jelentkeztem erre a lehetőségre, akkor még nem voltál nekem Te. Azt hittem már rég elfelejtették, és valaki más kapta meg az állást.

-El kell fogadnod! Többször is említetted már milyen jó lenne külföldön is dolgozni, jobban megtanulni az angolt.

-De ez nem pár hétről szól! Mi lesz velünk?-könnyek szöktek a szemedbe, de nem engedted, hogy lecsorduljanak arcodon.

-Akkor mennyi idő? Kérlek, mindent mondj el!

-Nem tudom pontosan, 2-3 év, de lehet több is.

-Hm, értem. És mikor kezdesz?

-Szeptembertől.

-Az még két hónap. Addig kitalálunk valamit!

-Jaj, Soohyun most komolyan, ne akard magad hiú ábrándokba kergetni! Én Amerikában leszek, te itt. Mindketten el leszünk foglalva a munkánkkal, hogy tudnánk ezt megoldani? Hogy?-fölálltál az asztaltól és berohantál a szobába. Magadra zártad az ajtót és sírva ültél a földre az ajtónak támasztva a hátad. Soohyun ökölbe szorított kézzel ült egy darabig az asztalnál. Akárhogy is gondolkozott, igazat adott neked. A távkapcsolatok nem működnek hosszútávon. *Ez azt jelenti még két hónap és ennyi volt. Hogy lehet így vége? Nem akarok elszakadni tőle? Szeretem. Ezt még nem is mondtam neki. De, ha valakit szeretünk el kell engednünk, és egyszer visszatér hozzánk. Jaj, Soohyun ez most komoly? Ez így kimondva szép és jó, de…De! De nem, ez így lesz! Nem lehet másképp!*-töprengett Soohyun. Közben elmosogatta azt a két tányért és evőeszközökt, majd elment zuhanyozni. Mikor meghallottad a vízcsobogást, kinyitottad az ajtót és befeküdtél az ágyba. Nem gondoltad volna, de hirtelen elnyomott az álom. Soohyun elég sokáig áztatta magát, hagyta, hogy szinte minden gondolat kiürüljön a fejéből. Ahogy meglátta a nyitott ajtót, végül is megörült. *Legalább nem kell a kanapén aludnom*-elmosolyodott. Bebújt melléd, egy finom puszit nyomott arcodra, majd átkarolt és ő is elaludt.

Reggel te ébredtél hamarabb, de még nem keltél ki az ágyból. Gyönyörködtél a nyugisan alvó Soohyunban. Fájt a szíved, ahogy arra a pillanatra gondoltál mikor el kell válnotok.

-Szeretlek~-ujjadat végigsimítottad arcán, és egy reggeli csókot leheltél ajkaira, majd arcodat beletemetted meztelen mellkasába. Picit mintha fölébredt volna, mert szorosabban ölelt magához, viszont szemét még nem nyitotta ki. Csodás reggeli pihenőtöket telefoncsörgés zavarta meg.

-Ne vedd föl!-motyogta.

-De ez a te telefonod~!-kuncogtál.

-Annál jobb, ma szombat van, ne akarjon senki keresni! A menedzser is azt mondta ma pihenhetünk.

-De…

-Nincs de! Ma csak a te és én=mi létezik!

-Rendben. Figyu, sajnálom, amit tegnap mondtam.

-Ne, ne sajnáld. Teljesen igazad van, de kérlek, ezt a két hónapot tegyük felejthetetlenné!

-Nem ellenkezem-elmosolyodtál. Minden szabad percemet veled fogom eltölteni!

-Úgy legyen~! Én is így teszek-mondta és megcsókolt.

Azt hitted ezzel minden el lesz intézve, de nem így történt. Egyre több lett a munkád, New York miatt és készülnöd kellett, Soohyunnak pedig vészesen közelgett a debüt napja, így egyre kevesebbet találkoztatok. Mikor találkoztatok, akkor is csak rövid időre. Több kisebb vita is kialakult köztetek, ami mindkettőtöket még jobban megviselt.

Eljött a debüt napja, rá egy hétre utazol is el. Erre a napra direkt szabadnapot vettél ki, hogy élőben láthasd az első fellépésüket. Nagyon ügyesek voltak, a közönség már most szinte megőrül értük. A többi srác is nagyon kedvesnek tűnt, fájó szívvel hagyod ott a fiúknak.

Az utolsó hét. Már nem dolgoztál, csak New Yorkra koncentráltál. Láttad a fellépéseket a TV-ben, napról-napra egyre jobbak lesznek, viszont mostanában esténként esett be hozzád kedvesed. Nem sikerült az utolsó két hónapot úgy eltöltenetek, ahogy terveztétek. Így legalább nem lesz annyira fájó a búcsú. Attól még szép emlékeket viszel magaddal. Két nappal az indulás előtt, este Soohyun vacsorázni hívott. A kedvenc helyed volt, ami,mint kiderült Soohyun egyik ismerősének a tulajdona, így kibérelte a helyet, és csak ti ketten voltatok bent. Halk zene szólt, te pedig a könnyeiddel küszködtél. 

A vacsora végén odasétált hozzád és egy kis dobozkát nyújtott át neked, egy nyaklánc volt benne ’Forever’ felirattal. Könnyek szöktek a szemeidbe, és Soohyun nyakába omoltál. Megcsókoltad. Így még sose csókoltad. Utána hazasétáltatok hozzád. Kedvesed telerakta a lakást gyertyákkal, majd a karjaiban vitt be hálószobádba…

Reggel ágyba kaptad az ínycsiklandó reggelit. Nagyon boldog voltál. Persze eddig is boldog voltál, még a viták ellenére is. Viszont vészesen közeledett a hétfő, már csak egy napotok volt. Az utolsó nap. Nem csináltatok semmit. Egész nap egymás karjaiban feküdve vagy éppen üldögélve beszélgettetek mindenről. Csináltatok még pár bolond fotót, hogy mosollyal váljatok el egymástól.

Végül a hétfő reggel. Együtt mentetek ki a repülőtérre. Legjobb barátnőd és anyukád is ott várt. Először tőlük búcsúztál el. Anyukád azért még pár jó tanáccsal és a szokásos anyukák mondatával búcsúzott tőled. Barátnődtől kaptál egy karkötőt, aminek a párja az ő csuklóján volt. Még passzolt is a nyakláncodhoz. Utolsónak Ő maradt. Bekísért a reptér várójába. Pár pillanatig csak ott álltatok egymással szemben, majd megtörted a kettőtök közötti csendet.

End of flashback

-Sajnálom Soohyun, de így lesz mindkettőnknek a legjobb!-mondtad, közben kezeiteket összekulcsoltátok. Egy könnycsepp szaladt végig kedvesed arcán. *Ne, kérlek ne sírj, mert nekem is megszakad a szívem!*-magadba fojtottad érzelmeidet.

-Ne sajnáld! Most csak a boldog pillanatokra emlékezz! Nekünk ez volt megírva. Találkoznunk kellett, és most elválnunk-magához ölelt- De remélem, valamikor újra találkozunk-mondta.

Megcsókolt. Olyan szenvedélyesen csókolt, mint még soha. Minden bánatát, fájdalmát, boldogságát és szerelmét belevitte a csókba. Közben megszólalt a hangosbemondó, hogy be kell szállni a gépbe. A csók végeztével nem húzódott el tőled, szorosan megölelt, még egyszer utoljára, majd ennyit súgott a füledbe: Szeretlek, és örökké szeretni is foglak! Kimondta azokat a szavakat, amikre már oly régóta vártál. Nem tudtál megszólalni, indulnod is kellett, a boldogságtól és a búcsú fájdalmától is könnycseppek szaladgáltak arcodon végig. Nem gondoltad, hogy ilyen nehéz lesz. Főleg így, amit mondott, még nehezebb lett a búcsú. A gépen végig nyakláncodat szorongattad. Remélted elér Soohyunhoz az összes gondolatod.

A hosszú repülőút után végre megérkeztél. Kellett pár hét mire teljesen belerázódtál a környezetbe. Még jó, hogy hamarabb jöttél. Ahogy egyre jobban beindult a munka, te is egyre jobban beleszoktál az ittlétbe. Fájdalmad már nem volt olyan erős.

Eltelt egy év…eltelt két év…

Már munkád is kiteljesedni látszott lassan, önfeledt boldogságod is visszatért. Olvastál néha Soohyunról és a bandáról, nagyon felkapottak lettek, sok rajongójuk van, és sokat mosolyog volt kedvesed. Ilyenkor eszedbe jutottak boldog pillanataitok, a bolond pillanataitok, miken még most is jókat mosolyogtál. Új barátokra is szert tettél, és akadt egy-két hódolód is. Egyiknél se telepedtél le, csak élvezted az életet kicsit. Élvezted ezt a fajta szabadságot.

Eltelt a harmadik év is. A negyedik év végén kiderült, hogy felszámolják a céged ezen részét és visszatérhetsz otthonodba. Nagyon megörültél. Egyből írtál barátnődnek, hogy szóljon anyukádnak, az új évet együtt fogjátok köszönteni. New York-i barátaidtól elbúcsúztál, akik olyanok voltak, azokkal tartani fogod a kapcsolatot, és meghívtad magadhoz őket a nyárra. December 20-án este 8 felé landolt a géped. Ahogy kisétáltál az aulába nem láttad se anyukádat, se barátnődet. Meg is lepődtél, hisz ők mondták, hogy hol fognak várni téged. Egyszer csak egy sapkás férfit pillantottál meg ott, ahol anyukádéknak kellett volna várni rád. Fejét fölemelte, és mikor elindult feléd még lélegzeted is megállt. Ő volt az. Soohyun. Az az ember, akit elképesztően szerettél, és itt kellett hagynod 4 évvel ezelőtt. *Hihetetlen, hogy Ő az. Hihetetlen, hogy várt rám.*-könnyeiddel küszködve, de végül nem is érdekelt, elkezdtél sírni, és megindultál felé. Végül Soohyun szinte futott feléd, mint a romantikus filmekben, te pedig mindent ’eldobtál’ kezedből és karjaiba omlottál. Szorosan magához ölelt, te is ölelted őt, elvégre négy évnyi ölelést kell bepótolnotok^^

-Úristen Soohyun! De-de ez hogy lehet?

-Jövök eggyel a barátnődnek-mosolyodott el.

-Ó, az a nőszemély. Nem tudom, hogy fogom meghálálni neki.

-Látom megtartottad-mutatott a nyakláncra.

-Még szép~ De akkor se tudom még elhinni, hogy itt vagy!

-Hiszen mondtam neked: Örökké szeretni foglak! És a lánc is ezt mutatja, mert nem vetted le. Nem akarta a lánc, hogy levedd.

-Én is szeretlek, és nem megyek el többé. Még ha többet is fizetnének, nem hagylak el benneteket még egyszer. Nem tudnám megtenni-mondtad, közben csókokkal és puszikkal lepted el.

-Ajánlom is! Mától újjászületünk, új fejezet nyílik a történetünkben, minek az lesz a kulcsszava: Forever. 

Mysterious /Eli/ (16+)

Más vagyok, mint a többi srác. Napközben én vagyok Eli Kim, este pedig Mysterious. Igen, van egy éjszakai munkám. 22 évesen nem ilyen munkáról álmodik az ember, de valamiből fizetnem kell a tandíjat az egyetemre. Hirtelen csöppentem bele a dologba. Egy titokzatos nővel találkoztam, aki ezt a munkát ajánlotta. Eleinte tartottam tőle, de pár éjszaka után kezdtem egyre jobban belejönni. Az önbizalmam is megerősödött, pedig mindig is egy félénk srác voltam. Még a barátaim se tudtak az éjszakai melómról, ami igazából nem is éjszakai teljesen, de leginkább a bárban dolgozom, de mikor külön hívnak mennem kell házhoz is. Chippendale fiú vagyok. Persze nem ez a mindent megmutató és mindent bevállaló, csak a szerényebb fajta, inkább szórakoztató. Viszont nagyon keresett lettem az utóbbi pár hétben. Nem panaszkodhatom, jó testem van, a táncolás is nagyon jól megy és énekelni is tudok valamennyire. Mindig álarcban dolgozom, ezért is lett Mysterious a fedőnevem.

Egyik szombat este egy szülinapi buliba voltam hivatalos. Egy lány 20. szülinapját ünnepelték és az egyik barátnője szervezett be a bárból. Vagyis engem ajánlottak neki. Rendőrszerkót húztam. A megbeszélt időpontban, 11-kor kopogtattam az ajtón. Mikor kinyílt, elmondtam előre begyakorolt szövegemet: Szép jó estét hölgyek! Bejelentés érkezett, hogy túl hangosak. Vegyenek lentebb a hangerőből, különben kénytelen leszek bevinni a házigazdát! Nos, ki itt a házigazda?-néztem körbe.

Mindenki egy lányra mutatott. *Hű, de szép. Olyan ismerős.* Lassan odasétáltam hozzá. Kezet nyújtottam neki, és odaállítottam a falhoz, mintha igazoltatnám.

-Hölgyem, van magánál szúrófegyver? Mert nálam igen! Boldog Születésnapot kívánok!-mondtam, majd elkezdtem kigombolni az ingem.

A lány majd’ elájult.

-Úristen. Csajok ti olyan bolondok vagytok! Köszönöm szépen!-mondta a lány.

Leültettem egy székre a nappali közepén, betettem a szokásos összemixelt zenéimet és elkezdtem táncolni. A sapkát rátettem a fejére, ingemet tovább gondoltam. Körülöttem minden lány sikongatott, Ő még szép csöndben ült, igaz úgy tett, mint egy kis szende szűz kislány, eltakarta a szemét, de ujjai között leskelődött. Álarcom persze maradt rajtam, viszont többi ruhadarabomtól lassan kezdtem megszabadulni. Övemet kicsatoltam, majd beletettem a lány nyakába és közelebb húztam magam hozzá. Nem szoktam ilyet csinálni, de finoman belecsókoltam a nyakába. Ekkor minden lány egyszerre kiabálta: Én is! Én is!!! Majd’ megőrültek. Ő is kezdett egyre jobban feloldódni. Be kell valljam, megtetszett ez a lány. Tovább folytattam produkciómat. Kezét megfogtam, odatettem nadrágom cipzárjához, hogy ő húzza le. Nagyot sóhajtott, de megtette. Szépen lassan letoltam nadrágomat…Szexi csípőrázós mozdulatokat tettem, mire a lányok megint elkezdtek sikongatni. Közel sétáltam hozzá, ismét megfogtam kezét, meztelen mellkasomra tettem, és óvatosan végighúztam kezét magamon. Elkezdett mosolyogni, végül felbátorodott és magától simogatott mindkét kezével. Még én is elkezdtem élvezni a dolgot. Hátat fordítottam neki, majd csípőmre tettem kezét, így táncoltam tovább. Az egyik lány közben behozott egy tubus tejszínhabot. Mellkasomra és hasamra is nyomott belőle, amit az ünnepelt bőszen le is nyalt. Picit sóhajtozós-nyögős hangokat adtam ki. Végül fölállítottam a lányt a székből, simulós szexi mozdulatokkal körbetáncoltam, majd a műsorom zárásaként énekeltem neki a kedvenc dalából pár sort. Megköszöntem, hogy engem választottak, majd bementem egy szobába átöltözni. Nem vettem észre, hogy bejött utánam a szülinapos.

-Azért vagy álarcban, mert nem akarod, hogy megtudják ki vagy és mit melózol?-kérdezte.

-Te mit csinálsz?-kérdeztem. Amúgy igen, azért-válaszoltam.

-Nagyon jól csinálod!-harapott bele az alsó ajkába a lány.

*Úristen, mért vonzó? Olyan ártatlanul szexi lány…A gyengém…legalábbis Ő tuti az*-gondoltam. Megláttam az asztalán egy könyvet. *Nekem is ilyen van, az egyik kurzusomon ebből tanulok. Akkor ezért volt olyan ismerős! Biztos láttam órán, de akkor ott miért nem tűnt fel nekem ennyire?*

-Talán ismerős a könyv?-kérdezte, ahogy észrevette, hogy a könyvet bámulom. Nagyot nyeltem. *Kizárt dolog, hogy felismerjen!* Reméltem, hogy felismered, a tanár úrnál jó pont, ha elolvasod a könyvét-mondta.

Közelebb lépett hozzám. Kezét arcomra tette, mire megállítottam.

-Előttem nem kell takargatnod magad! Felismertelek Eli!

-Ho-hogyan?-dadogtam.

-Már a szemeszter elején, ahogy megláttalak az órán, megtetszettél. A szőke, felzselézett haj, izmos mellkas és váll, a fogdosnivaló combjaid, és a gyönyörű szemed-mondta, és közben lehúzta arcomról a maszkot. Csináltam rólad pár fotót titokban, és azokat nézegettem, mikor rossz kedvem volt. Teljesen megbabonáztál. Úgy érzem beléd zúgtam. És ahogy most megjelentél…..

-Huh, hát ez elég érdekesen jön így ki-kezdtem. De be kell valljam, te is tetszel nekem. Most, ahogy megpillantottalak, és senkit nem szoktam megpuszilni, szóval a nyakra puszit vedd bónusznak!-mondtam kicsit zavartan.

-Te zavarban vagy? De aranyos!-mondta és elmosolyodott.

-És-és akkor most mi lesz?-kérdeztem. Hajlandó lennél egy magamfajta fiúval randizni?

-Hagy gondoljam végig….-húzta az agyam. Tudtam, hogy direkt csinálja.

-Naaaa, ne húzd az agyam, mert….

-Mert?-jött még közelebb. Talán megbüntet a rendőrbácsi? Állok elébe!-mosolyodott el. Nem bírtam tovább, ledöntöttem az ágyra.

-Hölgyem, le van tartóztatva, amiért elrabolta a szívem! Börtönben a helye bizonytalan ideig!-mondtam.

-Rendben biztos úr, elfogadom a büntetésem! De ígérje meg nekem, hogy a műsorának a legnagyobb durranását mindig nekem tartogatja!-mondta.

-Ezer örömmel, nem is tettem volna másként!-mondtam és megcsókoltam. 

Vagány vagy cuki? /Dongho/

Ismét nyár. Nem szereted, mert a szomszéd fiú képét kell bámulnod egész nyáron. Nem igazán csíped a srácot, de a szüleitek nagyon jóban vannak és sok közös programot csinálnak együtt, így akaratodon kívül is mindig együtt vagytok. Szüleid előtt persze jópofizol vele, de ki nem állhatod a kis elkényeztetett fejét. Mindig a legmenőbb cuccokban jár, a legújabb telója van, vagy bármi más, ami a legújabb. De valahogy a cuki pofija miatt mégse tudtad teljesen utálni. Mikor a gördeszkáján ügyködik, annyira el tudsz merülni az arcában, hogy szinte megszűnik számodra a világ. Ablakodból pont rálátsz a kertjükre, ahol órákon keresztül képes a deszkájával foglalkozni.

Július végén van a szülinapod. Pont szombatra esett és most töltöd a 18-at. A szüleid persze kaptak az alkalmon egy nagy kerti parti szervezésével. Doghoékat is meghívták. Mivel barátnőid nyaralni voltak, így csak a két család jött össze. Nem igazán vártad most ezt a napot, pedig 18 leszel! Nagykorú leszel!! Oh Yeah~ Apukád már délután elkezdte a grillezést, Dongho apjával a szokásos nagy eszmecsere kíséretében. Anyukád a konyhában tevékenykedett, salátákat készített, amiben segítettél neki. Dongho és az anyukája a hintában ücsörögtek a kertben. Még jó, hogy ilyen jó idő volt. Mikor kész volt minden, eljött a köszöntés ideje. Kaptál egy nagy csokitortát, ami marcipánnal volt bevonva, és ajándéknak még vadonatúj görkorcsolyát. Egyszer régen volt már görkorid, akkor nem igazán használtad, aztán mostanában újra elő akartad keresni, de már nem volt jó a lábadra. Megörültél az ajándéknak, egyből föl is húztad a lábadra és megpróbáltál elindulni vele…több-kevesebb sikerrel. XD Nem álltál biztos talajon. Udvarotokban a járda picit lejtett és te szépen elkezdtél lefelé gurulni…elég vicces látvány lehettél, mert Dongho már a hasát fogta a röhögéstől. Végül a kapuban megkapaszkodva tudtál megállni. *Remek, most jól beégtem előtte és még ki is röhög*-mérgelődtél magadban.

-Azt hiszem túl sokat ettem, és nem találtam az egyensúlyomat-mondtad kicsit elpirulva.

-Persze-persze, én is ezt mondanám kis ügyetlenke!-cukkolt Dongho.

-Donghokám, te megtaníthatnád rendesen görkorizni, neked jól megy!-mondta Dongho anyja.

*Még görkorizni is tud a deszkázáson kívül? Ezt nem hiszem el!*-forgattad a szemed.

-Igazán nem kell fáradnia, majd gyakorlom egyedül!-mondtad.

-Nah, abból semmi jó nem sülne ki!-kuncogott Dongho.

-Óh te kis…!!-öklöztél bele a vállába. *Huh, van itt kis izom*-csillant föl a szemed.

-Hétfőn elmegyünk a parkba és megtanítalak rendesen suhanni!-mondta Dongho.

-De..!

-Nincs semmi de! Ha már ilyen jó görkorit kaptál.

-Rendben…-mondtad behúzott fejjel. De miért nem holnap?

-Mert holnap versenye lesz!-szólt közbe az anyukája.

-Anyuuu~! Tudod, hogy nem szeretem, ha mindenkinek elmondod!

-Jól van na! Csak gondoltam, ha megnézne egy ilyen versenyt jobban megjönne a kedve a görkorizáshoz.

-De nem szeretem, ha verseny közben bárki is bámulna, azok közül akiket ismerek!-magyarázta Dongho.

-Te-te versenyzel is?!-néztél rá elkerekedett szemekkel.

Dongho csak bólintott.

 -Deszkával is?

Ismét bólintott.

-Hűű, tök állat lehet egy ilyen verseny!-mondtad.

-Hát akkor öhm…-dörzsölgette a nyakát zavarában-lenne kedved holnap eljönni?

-Ühüm, nagyon szívesen!-válaszoltad mosolyogva. TV-ben láttál már néha ilyen deszkás műsort, és lenyűgözött, hogy néha miket nem csinálnak a srácok.

-Rendben, holnap fél 10-re itt vagyok a házatok előtt!-mondta Dongho.

-Rendben, időben kész leszek!-mondtad.

-Ajánlom is, mert ha nem leszel itt, nélküled megyek el egy szó nélkül!-cukkolt ismét.

-Fuuu te!!-haraptál bele alsó ajkadba.

Az este többi része gyorsan eltelt, a szülők minden marhaságról órákon keresztül tudnak beszélni, és persze mindenkinek más a véleménye. Donghoval már kezdtétek unni az agyatokat, végül Dongho mondta először, hogy most már menne haza, mert még rendbe kéne tennie a görkoriját, jah meg nem ártana időben lefeküdnie. Még olyan fél órát maradtak, így fél 11 körül jutottál ágyba te is. 8-ra állítottad az ébresztődet. Ismered már magad, kell némi idő, míg kikászálódsz az ágyból reggel. A ruhádat már este kikészítetted a székedre. Telefonodat letetted az ágyad mellé a földre és álomba hajtottad a fejed. Donghoval álmodtál. Egy nagy parkban voltatok és kézen fogva szép lassan suhantatok görkoritokkal. Egyszer megbotlottál valamiben, elvesztetted az egyensúlyodat és beborultatok egy kisebb bokorba, mire nagy nevetésben törtetek ki, majd Dongho váratlanul megcsókolt… és itt fölébredtél. Telefonodon megszólalt az ébresztő.

-Huh, miket álmodok én?-két kezed arcodra csaptad. Kimentél a fürdőszobába, arcot és fogat mostál, megfésülködtél, majd belebújtál az este kikészített cuccodba. Egy rövid farmergatya és egy csíkos ujjatlan felső volt. Hajadat lófarokba kötötted. Kistáskádba eltetted a telódat, irataidat, papírzsepit, napszemcsidet fejedre tetted és lerohantál a szobádból. Gyorsan reggeliztél egy tál müzlit, majd fölkaptál egy üveg vizet, belebújtál a fekete tornacipődbe és az ajtó felé vetted az irányt.

Dongho már ott várt a kapu előtt.

-Nem késtem!-mutattál az órádra.

-Szerencséd!-motyogta Dongho, majd elindultatok.

A városnak ebben a részében még sosem jártál. Nem is tudtad, hogy van itt egy ilyen deszkás, görkoris, biciklis park. Ámultál egy-két sort, majd Dongho mutatta, hogy hova álljál.

-Oké, akkor öhm…sok sikert!-mondtad.

-Kö-köszi!-mondta Dongho, majd eltűnt a versenyzők között.

Kerestél egy jó helyet a nézők soraiban, ahonnan mindent jól látsz. Pont volt az első sorban még egy szabad hely, azt gyorsan be is foglaltad. Próbáltad Donghot keresni, de nem láttad, végül a sok srác közül felismerted a cuki pofiját. Úgy nézted, hogy ő ne vegye észre. Már vagy 8 versenyző lement, mikor végre ő következett. 4 perc volt a gyakorlata, de azalatt a négy perc alatt te csak az álladat kerested a földön. Hihetetlen volt ahogy suhant, és az ugrások közben, mintha szárnyai lettek volna, olyan könnyedén csinálta. Mikor közelebb volt hozzád, le is fotóztad, nagyon jó kép lett. *Olyan menő, és tök jól áll neki*-haraptál az alsó ajkadba. *Egyre jobban tetszik ez a kis majom.* Még négy versenyző hátra volt, majd az eredményhirdetés következett. Dongho nyerte a versenyt. Állva tapsoltál neki, majd a végén odamentél hozzá, gratuláltál.

-Na, milyen volt?-kérdezte Dongho, kicsit zavarban volt.

-Eszméletlen, hihetetlen, nagyon jó voltál!!!-áradoztál róla. Khm, ööö mindegyik versenyző nagyon állat volt!

-Öö, köszi. Még sose voltam első-kezdte. Lehet azért nyertem, mert itt vagy?-motyogta mondandójának a végét.

-Mit mondtál? Bocs nem hallottam a zenétől.

-Se-semmi, nem érdekes-vakarta meg buksiját.

-Hát én ilyeneket sose fogok tudni csinálni-mondtad.

-Ááá, hisz én leszek a tanárod! Menni fog pár trükk!-mondta mosolyogva. Mosolya szíven ütött, nagyon aranyos volt. *Hogy lehet ilyen laza, menő és cuki is egyszerre?* Donghonak még el kellett intéznie pár dolgot, majd indultatok haza. Madarat lehetett volna fogatni vele, olyan boldog volt. Össze-vissza keringett körülötted hazafelé menet. *Igen, ez az igazi énje, a cuki és aranyos. A többi csak az ellenfelek miatt van.* Nem értetted, eddig miért nem kedvelted. Talán azért, mert sose beszélgettél vele, nem ismerted igazi énjét, de most egyre jobban kezded megismerni. Már nagyon várod a holnap délutánt, és kicsit reméled, hogy az álmod valóra válik. Házatok előtt elköszöntetek, majd mondta, hogy 3 körül várni fog. Fülig érő szájjal mentél be a házba, megebédeltél, majd lezuhanyoztál. Délután már nem sok mindent csináltál, néha-néha kipillantottál az ablakon, hátha látod Donghot.  Olyan 7 óra felé ment ki és megtisztogatta a görkoriját. Nem is hallottad, hogy anyud felszólt, kész a vacsora. Mikor az ajtódon kopogtatott, akkor zökkentél ki a kis Dongho-világodból.

-Már vagy 4x szóltam neked! Talán a füleden ülsz?

-Bocsánat, zenét hallgattam, nem hallottam-vágtad ki magad. Leballagtál a konyhába, megetted a vacsit, de mire visszaértél Dongho már nem volt az udvaron. Elmentél zuhanyozni, pizsibe bújtál, megírtad a naplódat, majd szörföltél még kicsit a neten, végül elaludtál. Ismét Vele álmodtál.

Reggel mikor fölkeltél már nagyon vártad a délutánt.  Egész nap azon gondolkodtál, mit vegyél föl. Végül egy cicanaci és egy hosszabb póló mellett döntöttél.  Így ha véletlen el is esnél nem horzsolod le a térded. Még jó, hogy szüleid dolgoznak és nem látják milyen kis bolond voltál egész nap. Hajad most egy kis kontyba raktad, pár hullámcsattal is megerősítetted, hogy jól tartson. Fölkaptad szokásos kistáskád, görkoridat, majd kiballagtál az ajtón. Dongho már várt rád.

-Azonnal indíts vissza és húzd a lábadra a görkorit!-parancsolt rád.

-Végig koriban leszünk? Jaj-mondtad.

-Úgy bizony!-bólintott Dongho karba tett kezekkel.

Felvetted koridat, majd lassan kigurultál valahogy a kapun.

-Úristen, most még bénább vagy, mint szombaton teli hassal!-kuncogott Dongho.

-Hjah!!!-kiabáltál rá, de elvesztetted egyensúlyod és fenékre estél. Dongho a hasát fogta a röhögéstől.

-Haha, nagyon vicces vagy, de nem segítenél?-nyújtottad a kezed felé. Fölsegített, majd elindultatok. Nagyon hülye pózban és lassan gurultál.

-Úristen én ezt nem bírom nézni! Keményebb menet lesz, mint gondoltam-mondta Dongho, majd melléd gurult, megfogta a kezed és így mentetek tovább. Kiegyenesedtél, biztonságban érezted magad, most hogy már Dongho fogja a kezed.

-Na látod megy ez, csak akarni kell!

Egyre jobban kezdtél belejönni, picit gyorsítottatok is, de Dongho kezét még nem merted elengedni. Nem is akartad elengedni. Mikor beértetek a parkba, lassítottatok, majd Dongho elkezdett pörögni. Úgy pörögtetek, mint régen, amit oviban csináltatok. Egymással szembe fordulva, mindkét kezetekkel fogtátok a másik kezét és így pörögtetek. Először ellenkezni akartál, de ahogy megláttad Dongho mosolygós arcát, minden félelmed elszállt. Lassan elkezdtetek szédülni, majd Dongho lassított, végül összeölelkezve sikerült megállnotok. Pár pillanatig csak ott álltatok, aztán Dongho kérdezte, mutasson-e egy trükköt. Igent mondtál. Pont volt a közelben egy korlát. Dongho felugrott rá, de az érkezésből elesett és csak ott feküdt a földön. Odarohantál, épp hogy nem estél el, és elkezdted szólongatni.

-Dongho, Dongho!!! Te majom, mért kellett itt menőzni?-kiabáltad. Majd hangos nevetés tört elő Donghoból. Csak megjátszotta az egészet.

-Hehe, tudtam, hogy beveszed!!-nevetett egyre jobban.

-Fuuu, te bolond majom!!! Utállak!!!-vágtad mellkasba. Föl akartál állni, de visszarántott magához, és így szólt:

-Én pedig szeretlek!-mondta és megcsókolt.