The little black dress /optional bias/

A szekrényemben keresgéltem a ruhák között. Emlékeztem, hogy hová tettem azt a gyönyörű ruhát, amit Tőle kaptam...

-Jaj, ne haragudj!-valaki nekem jött, és sikeresen rám borította a kávémat, amit az iroda felé útközben minden reggel megiszom.

-Ó, a francba! El fogok késni és kávéfoltos blúzzal nem jelenhetek meg a megbeszélésen-panaszkodtam, miközben zsebkendővel itattam föl a felsőmre kiömlött kávét, de hiába...

-Kérlek, ne haragudj! Nagyon siettem és nem figyeltem, hagy segítsek!-megfogta a táskám, majd mikor fölpillantottam egy gyönyörű szempár tárult elém.

-Semmi probléma, de ezt a blúzt dobhatom ki a kukába.

A ruhák között megtaláltam azt a kávéfoltos blúzt... Az első naptól kezdve, amikor először összefutottunk-szó szerint-mindig rápillantottam arra a felsőre. Egyből mosolyra állt a szám. Most is elmosolyodtam. A másik polcon egy ajándéktasakot pillantottam meg. Tudtam mi van benne, ismét elmosolyodtam...

-Veszek neked másik felsőt!-ajánlotta fel a gyönyörű szempár tulajdonosa, ami egy igazán jóképű sráchoz tartozott. Pár percre innen van egy bolt, ott tudsz választani!

-Igazán nem szüks...-nem tudtam befejezni, mert megfogta a kezem és máris a bolt felé vette az irányt. Egy hasonló fazonú felsőt választottam, csak ez halványsárga volt. Még pont illett a ruha-összeállításomhoz.

-Nagyon csini-jött a bók az ismeretlentől.

-Köszi-mondtam elpirulva. Kifizette nekem a blúzt, majd kisétáltunk a bolt ajtaján.

Az a kis halványsárga felső volt benne, ami a legelső ajándéka volt. Nem is nagyon hordtam később azt a blúzt, nem akartam, hogy baja legyen. Inkább visszatettem az ajándéktasakba, amit a boltban adtak és abban őriztem itt a szekrényemben. Az asztalomhoz sétáltam, az alsó fiókból elővettem egy kis díszdobozkát. Egy papírcetli volt benne, egy név és egy telefonszám állt rajta.

A kis vásárlós akciója után kezet fogtunk, majd eltűnt a tömegben... Egész nap csak Rá gondoltam, munka közben is párszor elkalandoztam. Azok a gyönyörű szemek, a lehengerlő mosolya... Ebédszünetemben kiszaladtam a közeli kifőzdébe, elvitelre vettem magamnak ebédet, mivel ebédidőben is át kellett néznem pár iratot, így az irodában ettem meg. Kaja után a szájfényemet kerestem a táskámban, de a helyén nem találtam, így feltúrtam az egészet, közben egy cetli akadt a kezembe. Egy név és telefonszám volt rajta, és egy kis üzenet is: Zálogként eltettem a szájfényedet, ha vissza szeretnéd kapni hívj fel! „Cseles, nagyon cseles!” Jót mosolyogtam. Föl is hívtam és még aznap estére megbeszéltünk egy randit. Akkor kezdődött minden.....

A szájfény is ott volt a dobozban. Kentem belőle kicsit az ajkaimra, közben könnyfátyol lepte el a szemem. Nem bírtam tovább magamban tartani, a mosolyokat könnycseppek váltották fel. Megrohamoztak az emlékek, az érzések, amiket soha nem akarok elfelejteni; soha nem is fogom elfelejteni. Visszatettem a dobozkát a fiók legmélyére, majd visszaléptem a szekrényem elé és leakasztottam a vállfáról azt a bizonyos ruhát, amiért eredetileg kinyitottam a szekrényajtót. Csipkemintás volt és egy derékmasni is volt hozzá, amit ha akar az ember fölköti, ha nem, akkor nem. Egy ideig csak gyönyörködtem a ruhában. Az ágyam ültem és bámultam ki a fejemből.

-Szép estét a világ legcsodálatosabb barátnőjének!-üdvözölt és egy lágy csókot hintett ajkaimra. Boldog harmadik évfordulót!-mondta és egy nagyobb méretű dobozt nyújtott át.

-Mondtam, hogy nem kérek semmit!

-De ezt nem hagyhattam ott. Szinte kiabált, hogy vegyem meg.

-Köszönöm!-letettem a dobozt és megcsókoltam.

-Hmm, erre ráérünk utána is, előbb nyisd ki kérlek. Nagyon kíváncsi vagyok.

-Te jobban izgulsz, mint én? Pedig én vagyok az, aki még nem is látta-nevettem.

-Azon izgulok, hogy tetszeni fog-e.

-Biztos vagyok benne.

Levettem a szalagot a dobozról, majd a tetejét is és egy gyönyörű fekete csipkés ruha volt benne.

-Tudod, van az a mondás, hogy minden nőnek kell a szekrényébe az a bizonyos „kis fekete” amit vészhelyzetekben előkap és minden alkalomhoz illik-mondta.

-Istenem, ez meseszép! Hihetetlen vagy. Elképesztő! Nagyon szépen köszönöm!!-szorosan magamhoz öleltem.

-Elképesztő? Ezt a bókot a ruha vagy én kaptam?-mosolyodott el.

-Hm, mindketten kaptátok!-ismét megcsókoltam.

-Ma este szeretném látni rajtad-súgta a fülembe...

Kezembe fogtam a ruhát, majd a masni végén megláttam a kis foltot, ami az első estén csöppent rá a vacsoránál. Szegény pincér szerintem még életében nem mondta ennyiszer azt, hogy „bocsánat, nagyon sajnálom”. Akkor volt rajtam először és utoljára az a ruha, akkor kérte meg a kezem... Ismét egy könnycsepp csordult végig az arcomon, majd az elsőt követte a második és a harmadik is. A végén már csak úgy záporoztak, mint az eső. Azt akarta, hogy ezt vegyem fel... Ez volt a kívánsága... Az utolsó kívánsága... Hirtelen átfutott rajtam az érzés, amit akkor éreztem, mikor a kórházban szorosan fogtam a kezét és az utolsó szavai hangzottak el ebben az életben... Magamhoz öleltem a ruhát, térdre rogytam, és csak sírtam és sírtam. Észre se vettem, hogy közben valaki bejött a szobába; már csak akkor, mikor erős férfikarok öleltek át hátulról és azt suttogta: „Hugi, sírj csak nyugodtan, engedd ki magadból. Nem mozdulok mellőled!”. Bátyó volt az. Mindenki nagytestvére, akire mindig lehet számítani. Igazából csak Neki volt a bátyja, de én is úgy tekintettem rá, mint bátyámra, és ahogy elkezdett Huginak becézni, onnantól kezdve én Bátyónak hívtam.

Meg se moccantam, csak sírtam és azt éreztem, hogy minden egyes könnycseppnél egyre több és több szeretet árad belém, Bátyótól is és Tőle is... Nem tudom meddig lehettünk így, de egy idő után a könnycseppek alábbhagytak és kezdtem megnyugodni. Majd a hatalmas csönd, szívemben pedig a nagy űr, Szerelmem hiánya vette át az irányítást. Telefonom csörgése törte meg a csendet, az orvosom volt, azzal a hírrel, hogy elmondja: terhes vagyok.

-Remélem hallottad!-motyogtam magamban a fényképére pillantva, ami az éjjeliszekrényemen volt, majd végigsimítottam hasamon. Bátyó is hallotta, fölsegített, adott egy puszit, majd magamra hagyott, hogy átöltözhessek. Fölvettem a ruhát, előkerestem a hozzá vett cipőt és kis táskát, rendbe tettem a hajam és az arcom, majd a nappali felé vettem az irányt. Bátyó kezében ott volt egy gyönyörű halványsárga rózsa. Direkt megkértem, hogy a legszebbet szerezze be nekem, ez lesz az utolsó ajándékom Neki. Beszálltunk a kocsiba, és arra a helyre vettük az irányt, amit jó messziről el akartam kerülni még egy darabig. A többiek már vártak minket. Belekaroltam Bátyóba és mi mentünk elöl. A kis ceremónia végén, mikor már csak Bátyó és én maradtunk, engedtem markom szorításából és szépen odaadtam Neki a rózsát. Előtte még megcsókoltam a virágot és így helyeztem el. Itt mindennek a végén Bátyó a vállamra tette a kezét, majd fölálltam, megöleltem és a Nap sugarai oly gyorsasággal törték át a felhők függönyét, mint amikor az útjára engedett folyó utat tör magának a természetben. A sugarak szinte átöleltek melegségükkel, arcomon éreztem egy finom kis szellőt, majd mosollyal néztem az ég felé, hisz tudtam: elment...