I'm sorry, I lied (fordítás cherzific-től)

Ez volt az igazság.

Az igazság hirtelen hazugsággá vált.

Azután a hazugság a legnagyobb megbánássá vált,

ami életemben történt.

Régóta együtt vagyunk. Években lehet számolni. Már a legelején tudtam, szeretem Őt. Igen, szeretem Őt, jobban, mint bárki mást a világon. Hajlandó vagyok mindent kockáztatni érte, ha magamat kellene föláldoznom is, megtenném. Egész életemben Ő az egyetlen, akit akartam, Ő az egyetlen, akire szükségem volt. ’Senki miatt nem kell sírnia’, e hit és alapelv szerint éltem. Fájdalommal tölt el, akár csak egy könnycsepp kicsordulása is szemeiből. Utálom, ha semmit nem tudok tenni érte, ha a barátjaként használhatatlannak érzem magam. Azt akarom, hogy boldog legyen, csak mosollyal az arcán éljen, boldogsággal a szemiben és nevetéssel a szívében… De egy nap valami megváltozott.  Néhány héttel ezelőtt vettem észre. Nem tudom hogyan történhetett. Csak nyom nélkül eltűnt. És most egy hazugsággal élek, ami ezelőtt az igazság volt. Kettőnkkel kapcsolatos terveimet nem tudom, hogy véghez tudom-e még vinni. Bármikor együtt vagyunk, fájdalmat érzek iránta, hogy egész idő alatt hazudtam neki. Attól félek, megbántom a törékeny szívét, amire ígéretet tettem, hogy vigyázni fogok. ’Szeretlek’, a kifejezés, ami egyszer édes volt, most ajkaim által kimondva mérgezett hazugsággá vált, és ha folyamatosan mondogatom, a hazugság folytatódik, tudatlanul is bántom őt és hamarosan darabokra töröm a szívét. De hogyan tudnám elmondani neki, a szerelmem iránta már elmúlt? Azt, hogy valahol elhagytam és most nem találom? Hogyan?

-Jaeseop-ah-szólított meg lágy hangján. Rendszerint a valódi nevemen hív a becenevem helyett. Azt mondta az jobban illik hozzám.

-Mi az?-kérdeztem. Ültünk egymás mellett a padon, az üres utcában.   A Nap hamarosan lemegy és én még nem mondtam neki semmit. 

-Remélem ugyanígy maradunk, míg meg nem öregszünk-mosolygot, ahogy átölelte az oldalam Egy álom volt, ezelőtt a mi álmunk volt, de most…

-I-igen, én is remélem-a hazugság kicsúszott a számon. Részemről egyre nehezebbé vált, hogy ilyen kegyetlen módon bántom.

-De nem úgy tűnik, mintha tetszene, amit mondtam. Rám biggyesztette ajkait, majd arcomat közelebbről kezdte el bámulni.  Egy darabig én is néztem őt; fájdalommal tölt el, ha akármikor ilyennek látom.

-Szeretlek, Jaeseop-ah~- mondta hirtelen és egy gyors puszit nyomott az ajkamra. Meglepődtem a tettétől.

-E-Ezt mire fel?-kérdeztem kicsit nyugtalanul.

-Azt gondoltam ez visszahozza a jó hangulatodat. Egész idő alatt távol jártál. Valami baj van? Aggódom érted-mondta őszinte szemekkel. Nos, az igazság az, hogy érte jobban aggódok, mint magamért. Nem érdekel, mi történik velem utána. Azért aggódom, mi fog Vele történni, miután elhagyom.

Elővettem egy mosolyt, egy hamisat, ami hasonlít arra, amit Ő a legjobban szeret. Nagyon jó vagy ebben. Visszahoztad a hangulatom-mondtam.

-Látod? Tudom, mit akarsz a leginkább, legfőképpen most-úgy mondta, mintha viccelne. Hé~nem viszonzod a szerelmem irántad?-kérdezte. Mindig ilyen, mikor bevallja érzéseit.

-Én is szeretlek… Boldog vagy?-tartottam tőle mélyen magamban. Ez lesz az utolsó alkalom… Talán boldoggá teszem, mielőtt könnycseppeket fakasztok bájos szemeiből.

-Igen-suttogta szerelemmel, ahogy karcsú karjaival tartott.

És most elkezdek mindent, hogy elérjem ennek a végét. Uhmm… Mit csinálnál, ha most elhagynálak?-kérdeztem.

-Milyen kérdés ez??-húzódott el.  Kim Jaeseop! Megőrültél?  Miért teszel föl egy ilyen kérdést?-tört ki belőle hirtelen a düh.

-Csak válaszolj, rendben?-mondtam nyugodtan.

Miután meggyőződött, mondott valamit: Addig éltél!-fenyegetett vad szemekkel, amiktől bárki félne, ha látná. Itt és most meg kellene halnom. Megérdemlem.

-Akkor ölj meg most!-mondtam komolyan.

-Huh?-kicsit összezavarodott. Miről beszélsz? Ez most komoly?-nevetett picit. Azt gondolta viccelek.

Fölálltam és anélkül, hogy ránéztem volna ezt mondtam: Szakítok veled. Sajnálom ________(a te neved), de elvesztettem irántad érzett érzelmeimet. Mostanában ez nem szerelem, amit irántad érzek. Minden hazugsággá vált-mondtam. *Túl nyers vagyok? Ez a legjobb, ugye?*

Hátamnál fogva Ő magához ölelt. Kérlek, mondd azt, hogy hazudsz! Tudom, hogy még szeretsz engem. Ez csak egy vicc, ugye?-éreztem a könnyeit a pólómon. A könnyeket, amelyek fájdalommal voltak telve.

-Hazugság lenne, ha azt mondanám, még szeretlek-fordultam hozzá. Csak felejts el engem. Nem érdemelsz olyan valakit, mint én. Ha eljön az idő, tudom hálás leszel ezért. Viszlát.

Végül, megszabadultunk a hazugságaimtól.

Éppen sétáltam el tőle, mikor megállított, visszahúzta karomat. Jaeseop, nem tudsz újra szeretni?-kérdezte kétségbeesetten nézve rám, ahogy azt akarta közben, hogy újra a karjaiban legyek.

Félrenéztem, tudatva vele, hogy ez mit jelent. Valami rosszat tettem? Nem vagyok elég jó neked? Mondd el!-törtek ki belőle a könnycseppek, akár az eső. Ez a kezdete a fájdalmának…

-Ez nem amiatt van… Én már kiestem a veled való szerelemből és ez az én problémám, nem a tiéd-amilyen gyorsan csak lehetett befejeztem mondanivalómat, átkarolta nyakamat és adott még egy édes és forró csókot. Belementem, de utána eltoltam magamtól, mielőtt még jobban megbántanám. Most, érzed újra? A szerelmet? Érzed újra?-kérdezte, közben megsimogatta arcom puha kezeivel. Megfogtam a kezét és lassan ellöktem.

-Sajnálom-ezek voltak az utolsó szavaim hozzá. Fájdalmak közepette ott hagytam, és ahogy sétáltam el tőle arra gondoltam, ez a legjobb nekünk… Tudom, hogy egy nap elfelejt mindent rólunk és azt a szerelmet, amit adott nekem.

Ezután elmentem. Amerikában éltem új életet kezdve, de valami nem volt rendjén. Üresnek érzem magam. Úgy érzem, valami hiányzik belőlem. Egy részem eltűnt. Álmatlan éjszakák következtek. Nem tudom elfelejteni azt a napot. Nem tudom elfelejteni, ahogy sírt. Nem tudom elfelejteni Őt. Miért?-kérdeztem magamtól milliószor, de nem találtam a választ, egészen addig az egy napig, míg egy fénykép rólunk kicsúszott a könyvből, amit éppen olvastam. Fölvettem és ezernyi, nem milliónyi és billiónyi mérgező fájdalmat éreztem erősen a szívemben. A fájdalomtól alig tudtam lélegezni. Éreztem, hogy könnyek csordulnak ki a szememből. Az emlékek a szerelmünkről mind visszajátszódtak előttem és a fájdalom erősebb lett, mikor rájöttem, elvesztegettem egy évet Amerikában, az, hogy az érzéseim játszadoztak velem és mikor rájöttem, hogy a szerelmem sosem volt hazugság, mindig is a szívemben volt és sosem tűnt el.

Rögtön foglaltam egy jegyet Szöulba, hogy újra láthassam, újra beszélhessek vele, megérintsem és megcsókolhassam Őt.  *____(a neved) kérlek várj rám!*

Idő kellett, hogy elmélyítsem szerelmem iránta. Bolond voltam, hogy azt hittem elvesztettem. Csak időre volt szükségem… Kim Jaeseop, már az elején rá kellett volna jönnöd!-beszéltem magamhoz.

Amilyen gyorsan csak tudtam, Koreába mentem. Nem vesztegethetek több időt. Látnom kell Őt-ez minden, amit most tenni akarok. Egyenesen az otthonához mentem, hogy megmagyarázzam magam és adjak magunknak esélyt. De éppen ahogy megérkeztem, egy férfit csókolt. A szívem elsüllyedt a földben, meghalt a fájdalomtól, amit éreztem.

-____(a neved)-szólítottam meg óvatosan.

Észrevettek és elkülönültek egymástól.

-AJ, visszajöttél? Oh~ Hogy vagy?-AJ-nek hívott, mit jelentsen ez?

-Ő ki?-kérdeztem, de már tudtam a választ.

-Ő Kiseop. A barátom-felelte. A szívem darabokra tört az álmaimmal és a reményeimmel együtt.

-Bejössz? Biztos sok mondanivalód van- mondta alkalomszerűen. Ilyen gyorsan túltette magát rajta?

-Ah~köszi, de csak köszönni ugrottam be. Amúgy is el kell mennem valahová. Jó, hogy megtaláltad az új boldogságot-hazudtam.

Bólintott, aztán így szólt: Értem~aggódtál miattam. Ne aggódj, jól vagyok.

-Igen, kicsit aggódtam. Ez megkönnyebbülés. Az igazság az, hogy egy esélyt reméltem, mint egy túllépést.

A látvány, hogy milyen boldogok voltak együtt, annyi fájdalmat adott, ami bármelyik percben a halálomat okozná. Így rájuk mosolyogtam és búcsút intettem neki, akárcsak az iránta érzett szerelmemnek is. Elsétáltam összetört szívvel, könnyekkel a szememben és tele megbánással. Abban az időben úgy gondoltam, tudtam a helyes dolgot. Azt gondoltam, az az igazság. De mikor rájöttem, hogy nem az volt, mindennek itt volt a halálos vége. Bárcsak ne mondtam volna neki a hazugságot, amiről azt gondoltam igaz. Bárcsak tettettem volna azt, hogy a végsőkig szeretem. Ha ez nem történt volna meg a bolond gondolataim miatt, még most is együtt lennénk. Talán én voltam az egyetlen az oldalán, aki a jövőről álmodott.

Az a hazugság soha nem volt hazugság. Az volt a gyökere a legnagyobb hibámnak az életemben. Elengedtem azt az egy szerelmet, amit féltve őrizem oly sokáig, és most már késő, nem tudok rajta segíteni, de mindent bántam attól a naptól kezdve. És most ezzel kell élnem. A mai naptól kezdve, a hazugsággal fogok élni. Az igazi hazugsággal az életemben.