Csereprogrammal mentél Koreába tanulni egy évre. Művészeti egyetemre
jelentkeztél, mert modern táncot akartál tanulni. Itthon erre nem nagyon volt
lehetőséged. Már nagyon vártad, hogy megérkezz. Végig egy családnál fogsz
lakni. Suli előtt egy héttel érkeztél, hogy nagyjából felmérd a terepet. Hamar
belejöttél az itteni életbe, szereztél 1-2 barátot is a csoporttársaid közül.
Egyik este, mikor szóba került, hogy mért pont Korea, kiderült, hogy
fogadócsaládodban az apa tagja a U-KISS forgató- és kisegítőstábjának. Ennek
megörültél és félve megkérdezted, hogy nincs-e esetleg valami kis munka
számodra. Nem szeretnéd állandóan az otthonról küldött pénzt költeni. A
fogadóapád azt felelte, hogy majd megkérdezi. Így még talán láthatod a fiúkat
is. *.* Mellesleg ők a kedvenc bandád és Kiseop a mindened.
Hétvégéken általában a haverokkal lógtál, mindenfelé kószáltatok a
városban. Szöul minden nap tudott valami újat mutatni neked. A fényképeződ
állandóan veled volt, ezeket a felejthetetlen élményeket meg akartad örökíteni.
Ahogy teltek a hetek, a suliban egyre több lett a követelmény, minden hónap
végén volt egy táncvizsgád, de a félévi vizsga volt az egyik legfontosabb. Közben
volt, hogy hetente egyszer-kétszer kaptál melót a stábban, de csak ilyen kisebb
takarítási munkák, meg hasonlók voltak. Nem érdekelt, csak az, hogy fizetnek és
nagyon közel érezted magad a fiúkhoz ilyenkor. A félévi vizsga közeledtével egyre többször
maradtál bent este a suliban gyakorolni az egyik tükrös táncteremben. Volt
mikor a portásnak már úgy kellett hazaküldenie téged. Egyszer-kétszer majdnem
be is lettél zárva, de a lámpára meg a zene hangjára mindig észrevettek.
Egyik este nagy vihar volt. Kicsit nyugtalan is voltál, de
gyakoroltál tovább. Nem kellett volna. A nyugtalanságodnak meg lett az
eredménye: elestél és nagyon csúnyán megütötted a bokád, lehet még ki is
ficamodott. Ültél a földön, kezdett nedvesedni a szemed a fájdalomtól, közben a
bokád szorongattad és mondogattad, hogy ’Áúúú’.
Ekkor odafutott hozzád valaki, jéggel a kezében, és kétségbeesetten
kérdezgette: ’Jól vagy?’. Az arcát még nem láttad, mert a jeget nyomta éppen a
bokádra és bele volt bújva a lábadba, de vörös haja és a hangja nagyon ismerős
volt. Ahogy fölnézett rád….sejtésed beigazolódott: Kiseop volt az. De ő mit
keres a suliban? Főleg ilyenkor?
-Ööö, jól vagyok, köszi a jeget, de inkább be kéne kötni valamivel-mondtad.
Erre Kiseop letépte pólójának az alját és azzal kötötte be a bokád, te pedig
csak pislogtál: Mit csinálsz??
-Bekötöttem-mondta. Fel tudsz állni? Orvoshoz kéne menni.
Megpróbáltál fölállni, de nem ment, visszahuppantál a földre.
-Hát ez nem megy-mondtad. De kérdezhetek valamit?-alig hogy ezt
kimondtad, jött egy hatalmas villámlás és lecsapta az áramot. Megijedtél és egy
hirtelen mozdulattal Kiseop karjaiba kerültél. Utálod a vihart, dörgést és
villámlást, főleg este. Mikor elért az agyadig, hogy mit csináltál, arrébb
húzódtál, majd ránéztél és csak annyit mondtál ’Bocs’. Kiseop pislogott
egyet-kettőt, majd így szólt:
-Félsz? Mármint a vihartól…
-Háát, nem igazán szeretem-felelted.
-Tényleg be kéne menni a kórházba. Elviszlek!-mondta Kiseop.
Megpróbáltál újra fölállni, ezúttal jobban támaszkodtál a fiúra. Valahogy
elbicegtél az ajtóig. Iegn ám, de ahogy Kiseop megpróbálta kinyitni, nem
sikerült. Be lettetek zárva. Remek!-mondtad. A telefonod is pont lemerült, Kiseop
pedig nem hozta magával. Leültetek a földre, hátatokat megtámasztottátok a
falnál és tanakodtatok, hogy mi legyen. A vihar nem akart múlni, sőt hevesebb
lett, egyre hangosabb dörgésekkel. Féltél. A szíved olyan erősen dobogott, mint
még soha. A lábadat fölhúztad, keresztben átfontad karoddal a térded, majd
ráhajtottad a fejed. Ezt látva Kiseop közelebb húzódott hozzád, egyik karjával
átölelt, majd szorosan magához húzott. Fejed ott pihent izmos mellkasán, szemed
nem tudtad levenni a szakadt póló alól kikandikáló hasáról. Másik kezével
megfogta a kezed, ujjaitokat összekulcsoltátok, akár csak egy szerelmespár.
Egy-két óra múlva kezdett csendesedni a vihar. Olyan éjfél körül lehetett. Már
te is megnyugodtál, és ahogy fölnéztél Kiseopra láttad, hogy bealudt.
Elmosolyodtál. Nagyon édesen aludt. Picit szuszogott is. Egész nap el tudnám
nézni a gyönyörű arcát-gondoltad magadban. Megsimítottad az arcát, nagyon
óvatosan, mintha csak egy porcelánbaba lenne, majd kis hezitálás után egy apró
puszit nyomtál az arcára. Akármilyen óvatos is voltál felébredt rá. Rád nézett
azokkal a nagy szemeivel egy irtó cuki mosoly kíséretében. Alig tudtál
ellenállni neki. Egy halk ’Nyuuu~~’ hagyta el a szádat, mire ő fölnevetett.
Erre te beleöklöztél a vállába, hogy nem ér rajtad nevetni! XD De ő még jobban
elkezdett nevetni, nem hagytad ám magad, most csikizéssel támadtál. De ebből is
te kerültél ki vesztesként, mert visszacsikizett és te sokkal csikisebbnek
bizonyultál, mint ő. Szinte már a
könnyed is folyt a nevetéstől. Lassan már ülni se tudtál, a hasad is fájt a
röhögéstől, majd egy hirtelen lendülettel majdnem hanyatt vágtad magad, de
Kiseop megfogott, egyik kezével megtámasztotta magát, így szép lassan dőltetek
a földre, mint egy lassított felvétel. Még nevettél kicsit, de csak addig, míg
ki nem nyitottad a szemed és egy gyönyörű szempárral találtad magad szemben.
Még a lélegzeted is elállt, komolyan nem vettél levegőt.
-Hééé, azért lélegezz!-mosolyodott el Kiseop.
-Hopsz^^” Elfelejtettem levegőt venni, mert megbabonázott a szemed-mondtad
elpirulva. Erre megint csak jót nevetett. Hékás!!-csaptál a mellkasára. Nem ér
raj…-de nem tudtad befejezni mondatod, mert Kiseop megcsókolt. Először azt se
tudtad, most mi van, majd engedted, hogy Kiseop pajkos nyelve találkozzon a
tiéddel. Boldog voltál, de Hamupipőkének érezted magad. Féltél, hogyha reggel
lesz és kiengednek benneteket, Ő eltűnik és nem látod többé. Biztos nem jelent
neki sokat ez a csók, csak a pillanat hevében cselekedett. Egy könnycsepp szaladt végig arcodon. Kiseop is észrevette. Megkérdezte, mi a baj, de te ráfogtad arra, hogy fáj a lábad. Fölültetek, hátatokat újra nekitámasztottátok a falnak, és vártátok, hogy reggel jöjjön a takarítónő, és végre kiengedjen benneteket. A várakozás közben elaludtatok. 5-kor érkezett a néni, és elkerekedett szemekkel állt előttetek, miután kinyitotta az ajtót. Te ébredtél hamarabb, gyorsan fölébresztetted Kiseop-ot, és kibicegtetek az ajtón. Kiseop rád adta a pulcsiját, majd az ajtóban fölkapott az ölébe, mert így gyorsabb. Beültetett a kocsijába és elviharzott veled a kórházba. Elkérted a telóját, hagy szólj haza, hogy egyben vagy. Majd kapott egy hívást, hogy hol a francban kószál, mert fotózásuk lesz. Elköszönt, nyomott egy puszit a homlokodra és eltűnt az ajtón kilépve.
Később, ahogy gondoltad, nem hallottál felőle. Egy hónap múlva, megint behívtak dolgozni, majd munka közben kaptál egy sms-t: Nagyon jól áll a kezedben a seprű :D kekeke~~ Körbenéztél és az ablakban láttad nevetni Kiseop-ot. Válaszoltál neki: Nem ér rajtam röhögni ˇ^ˇ Jött a kövi üzenet: Mikor végzel? :P Válaszod: Majd 4-kor, miért? Kiseop: Csak úgy, megint ki akarlak röhögniXD kekeke~~ Majd kinyújtotta a nyelvét és eltűnt. Mikor végeztél a munkával és elindultál haza, Ő ott várt az épület előtt. A szíved nagyot dobbant, és egy aranyos mosoly ült ki az arcodra. Egy édes puszival az arcodra köszöntött, majd így szólt:
-Szeretnék többet találkozni veled és jobban megismerni téged.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta, nem volt visszaút, még jobban belezúgtál és nem akartad, hogy eltűnjön, mindig magad mellett akartad érezni. Azóta se tudod, hogy mért volt a suliban azon a napon, de áldod az Istent, hogy így összehozott benneteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése