Lelkitárs /Xander/

„Whenever You are lonely, remember this truth: someone, somewhere is thinking of You…” 

*flashback-5 évvel ezelőtt*

-Elköltözünk. Nem itt fogom kezdeni a gimit.

-Micsoda? Miért? És hová?

-A szüleim munkája miatt. Az ország másik felébe helyezték át őket, ezért kell költöznünk.

-De..de akkor mi lesz velem? Mi lesz velünk? Rajtad kívül nincs más igaz barátom!-potyogtak könnyeid.

-Sajnálom, én sem akarlak elhagyni. Gyerekkorunk óta elválaszthatatlanok vagyunk…

-….voltunk…eddig…

-Kérlek ne sírj!-közelebb lépett hozzád és magához ölelt.

-Xander, én tényleg nem akarom, hogy elmenj! Félek. Mi lesz így? Egyedül…-mondtad. Eléggé magadnak való, kissé különc lány vagy. Nem nagyon szeretsz barátkozni se, elvagy a te saját kis világodban. Egyetlen elválaszthatatlan barátod Xander volt, akit már csecsemő kora óta ismertél. Együtt nőttetek fel, szomszédok voltatok. Szinte mindig együtt voltatok, mindenben próbáltatok közöset csinálni. Ez már nem egyszerű barátság volt, de nem is szerelem. Lelkitársak lettetek. Olyan szoros kötelék alakult ki köztetek, amilyet elképzelni se lehet fiú és lány között. De most. Úgy érzed kiszakítanak belőled egy darabot, félember leszel. Ha boldog leszel vagy éppen szomorú, nem lesz akinek elmondd, nem lesz, aki meghallgasson.

-Erős és okos lány vagy, biztos nem fogsz elveszni. Gimi után mehetünk ugyanarra az egyetemre tanulni és akkor újra együtt lehetünk!

-Tényleg, ebbe bele se gondoltam. Csináljuk ezt! Egyébként mikor indultok?-kérdezted.

-Hétvégén.

-Olyan hamar? Egy hetünk maradt együtt? Az nagyon kevés…-és megint potyogtak a könnyeid. Xander még szorosabban ölelt magához. Te is szorítottad derekát.

-Jaj, kicsi lány, nagyon fogsz hiányozni. De minden nap beszélünk majd, rendben?

-Ühüm-bólintottál.

Ez az egy hét nagyon gyorsan eltelt. Eljött a szombat. Előző éjjel már telesírtad a párnád. Reggelre fel is dagadtak kicsit a szemeid. Alapozóval valamennyire eltüntetted, és így mentél elköszönni Xanderéktől. Majd’ megszakadt a szíved, mikor elhajtottak a kocsival.

Az elkövetkezendő pár hónap szörnyű volt. Nem találtad a helyed, elveszettnek érezted magad Xander nélkül. Persze minden este beszéltetek, az mégsem volt az igazi. Végül szépen lassan kezdtél beleszokni az egyedüllétbe. Érkezett egy új lány az osztályodba. Érdekesnek tartottad. Minden bátorságod összeszedted és barátkozni kezdtél. Egész jófejnek tűnt, viszonylag hamar össze is barátkoztatok. Persze mindenről beszámoltál régi barátodnak, aki nagyon örült, hogy nem vagy egyedül.

A gimis évek csak úgy teltek-múltak. Észre se vettétek, de már az érettségi közeledett. Te még mindig ragaszkodtál ahhoz az egyetemhez, amit még Xanderrel választottatok. Mindent meg is tettél ezért, hogy bekerülj. Sajnos barátnőd nem azt választotta, így vele elválnak útjaitok majd… Egy újabb búcsúzkodás. Mostanában egyre kevesebbet beszéltetek Xanderrel. Azt gondoltad, hogy az érettségi miatt van, és nem foglalkoztál vele igazán, majd mikor kiderültek a felvételi eredmények…

*Felvettek!!! Úristen, de boldog vagyok! Találkozunk az egyetemen!*-írtad Xandernek az sms-t.

*Nem, nem találkozunk…nekem nem sikerült. Majd jövőre újra próbálkozom, addig dolgozok.*-jött a válasz. Boldogságod hamar elillant, barátod üzenetét olvasva.

*End of flashback*

Egy éve jársz már az egyetemre. Megváltoztál. Egyre több barátod van, és nagyon jól érzed magad. Persze az a magány…Xander hiánya mindig ott van a szívedben. Mikor egyedül vagy, néha pityeregsz kicsit, de tudod, hogy Ő is gondol rád.

Eltelt az egy év, elkezdted a második évedet.

Egy keddi nap volt, amikor az egész napod be van táblázva, alig van szabad időd az óráid között. Szerencse, hogy ugyanabban az épületben van ez az órád is, mint az előző, csak más terembe kell menned. Épp az órádra siettél, mikor nekimentél valakinek. Egy srác volt az, eléggé keresett valamit.

-Bocsánat-mondta, és fölvette a könyvedet a földről.

-Xa-Xander?-nézted elkerekedett szemekkel a srácot.

-________! Nem hiszem el, hogy te vagy az első ember, akibe belebotlottam!

-Xandeeeer~-nyakába borultál. Szinte semmit sem változott az öt év alatt, ellenben veled. Úgy hiányoztál-mondtad.

-Te is nekem. De nézzenek oda! Nem ezt a lányt hagytam itt 5 éve! Megváltoztál.

-Igen, kicsit. Stílust váltottam. Nem akartam az a szürke kisegér maradni, de még mindig ugyanaz a lány vagyok, mint akkor.

-Nem teljesen ugyanaz. Csajszi, nézz magadra! Eszméletlenül festesz! Biztos sok pasi borul a lábad elé.

-Ugyan, miket beszélsz? Ezeknek a fiúknak nem ilyen lány kell, mint én…

-Nem hinném én azt.

A nap hátralévő részében nem mentél be az óráidra, Xanderrel voltál, nagyon sokat beszélgettetek és sétálgattatok a parkban. Este elmentetek palacsintázni. Hangulatos kis hely volt, jól éreztétek magatokat, de picit mintha megváltozott volna a légkör köztetek, legalábbis Te úgy érezted. Most, hogy újra találkoztál vele, másféle érzelmeket is felvetett benned. Kaja után még sétálgattatok kicsit, majdnem hazakísért teljesen az albérletedig, mikor kapott egy telefonhívást. Nem tetszett a beszélgetés vége. Xander így tette le a telefont: Jó, akkor szakítsunk!

-Xander, ez most…?

-Igen, épp szakítottak velem. Hogy lehet valaki ilyen aljas, hogy telefonon mondja el?

-Ha csak ennyit jelentettél számára, nem érdemelt meg téged! Nem tudja, mit vesztett. Majd lesz egy jobb, aki figyelmes, és sokkal jobban fog szeretni-mondtad, de közben az is átfutott az agyadon, hogy te is lehetnél az a jobb. Magadhoz ölelted, majd elköszönt tőled, és hazaindult.  

A következő hetekben összefutottatok párszor, mint kiderült van két közös órátok is. Olyan két-három hónap elteltével Xander másképp kezdett el viselkedni veled. Egyik este ismét elmentetek palacsintázni, majd sétálgattatok, mikor egyszer csak megállt és szembe fordult veled.

-Figyelj ________, beszéljünk valamiről. Úgy érzem megváltoztak az érzéseim irántad. Én..én úgy érzem beléd szerettem-mondta, közben megfogta kezeidet. Ez az öt év távollét, majd most hogy újra találkoztunk, ráébresztett arra, mennyire szeretlek Téged.

-Xander, én…én azt hiszem, ugyanígy érzek irántad-mondtad és megölelted. Lágyan átkarolta derekad és óvatosan megfogta állad és megcsókolt…

Gyerekkori legjobb barátból vált szerelmeddé. Nem is gondoltad, hogy ilyen irányt vesz majd kapcsolatotok. De boldog voltál. Talán te voltál a legboldogabb ember most a világon, hisz visszakaptad a legjobb barátod, a lelkitársad, aki most már a fiúd is.