"hisz szerelmünk örökké tart, ugye?"
Ülök az ablaknál, bámulok
kifelé, nézem, ahogy az őszi levelek hullnak lefelé. Gondolataim háborognak,
messze szállnak. Autók és emberek jönnek-mennek, néha megpihennek. Mindenki
siet. Miért? Hova ez a nagy rohanás? Egy percre sem állnak meg. Elmennek egymás
mellett ismeretlenül, fantomként. Ha picit is jobban figyelnének környezetükre,
nem is gondolnák, mi történhetne velük.
Emlékszem. A pillanatra mikor
találkoztunk. Szinte villámcsapásként csöppentél unalmas kis életembe, s
mindent megváltoztattál. Ilyen határtalan boldogságot még nem éreztem senkivel.
Nap, mint nap szerettem beléd egyre jobban. Nem is hittem el, hogy lehet így
szeretni. S Te is viszonoztad szerelmem, és figyeltél rám. Melletted még csak
eszembe se jutott a szomorúság gondolata. Teljesen rabul ejtettél. Elloptad a
szívem. Összes együtt töltött pillanatunkat mélyen eltemettem szívemben. Örökké
emlékezni fogok rá. Hozzám írt leveleidet kincsként őrzöm egy titkos helyen.
Boldogság. Szeretet. Szerelem.
Bizalom. Ezeket Te ismertetted meg velem. Nem hittem el, hogy ilyen ember
létezhet a világon. És, hogy pont én voltam az a szerencsés, akit megtaláltál…
És most? Mi maradt? Üresség.
Az emlékek, amelyeket magad után hagytál… Emlékek, közös pillanataink, melyeket
szívemből kitörölni nem lehet. Miért? Miért pont Te? Az élet igazságtalan. Mindig
az ártatlan bűnhődik. Elhagytál…Nem! Elvettek tőlem Téged! Rohanás…semmit sem
old meg. Inkább késsünk 5 percet, minthogy ilyen vége legyen… Azzal, hogy
elvettek tőlem csak nagyobb a fájdalom, és ez a fájdalom egyre erősebb lesz minden
alkalommal, mikor megkapom a kérdést: „Anyuci! Az apuci mikor jön haza?” Hogyan
mondjam el neki? Hogyan tudnám elmondani, hogy többé nem jössz haza…
Megszakadna a szívem. Milyen egyszerű lenne minden, ha én is… De nem lehet,
erre még csak gondolnom sem szabad, hisz itt van Ő, a gyönyörű kislányunk.
Akárhányszor ránézek a sírás kerülget. Előtte nem sírhatok. Lefekvés előtt
felidézem mosolyod, arra várva, hogy csengő hangod ébresszen másnap, mikor a
fülembe súgod: „Kicsim ébresztő! Egy újabb gyönyörű napra ébredtünk.” De ez már
nem lesz ugyanaz. Semmi nem lesz olyan, mint volt. Ismét változik az életem, de
egyáltalán nem így akartam.
Rohanás…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése